Túlélő túra

Na igen, szóval 10 napig otthon voltam, majd Április 21-én, szombaton könnyes búcsút vettem a családtól és 7 körül már landoltam is Tamperében. András kijött elém a reptérre, ami nagyon jól esett, így mivel 5 eurot nyilván nem fizetünk a reptéri buszért, rögtön egy 10 km-es kis sétával kezdtem. Közben András elmondta, hogy mi történt a tamperei szappanopera legutolsó pár részében én pedig megállapítottam, hogy ugyan az otthoni 20 fok helyett 15-el kevesebb van, de a hó nagy része elolvadt. A városhatártól már buszoztunk, innen nincs plusz költség, meg a nap is lement András meg feltűnően ideges volt. Mikor hazaértem kiderült miért, ugyanis a WC-ből egy egész csapat ismerős robbant elő hirtelenjében, így rögtön egy kis welcome party kerekedett, nagyon jól esett és nagyon jó is volt, kb. éjfélig elvoltunk. Ugyan eléggé fáradt voltam, de fűtött a láz, hogy másnap reggel 6-kor indulunk Andrással egy kis igazi vonatozásra, Finnország bejárásra. Talán említettem, hogy rádumált a 6 napos Interrailre, ebből 2-őt elhasználtam Lappföldön, 2 Tallinnra marad, így maradt 2 nap, amit ki kellett használni, még ezen a hétvégén. Szóval 7-kor már vonaton ültünk és robogtunk Helsinki felé jó hangulatban. Az idő megint csak gyönyörű volt, mint szinte mindig, amikor utat szervezünk, nem tudom, de ez valami földöntúli jel.

Ez még Hämeennlinna a vonatból, immáron jég nélkül.

Helsinki kötelező.

A gyerekosztályt gyorsan megtaláltuk :)

 Helsinkiben volt egy 1,5 óránk, így megnéztük a katedrálist és a kikötőt valamint a városháza wc-jét. Az utóbbit a praktikus okokon kívül azért is érdemes, mert épp van egy kortárs kiállítás-sorozat Helsinkiben a közwc-kben, berendezik őket és mindenféle hülyeséget tesznek bele. Ez itt mindenféle hangeffektekkel, meg egy pisilő balerinának öltözött komával egy LCD tv-n, berendezett wcfülkékkel testesült meg, elég kortárs volt, szó, mi szó.

Helsinki után vonatoztunk tovább Kotkába, ami eg tengerparti város nem messze az orosz határtól, nem sok mindent vártunk tőle, de ahogy sétáltunk egyre jobban megtetszett a hely. A félsziget csücskén egy óriási park van, teli volt sarki ludakkal, akik nem sokára a tatai Öreg-tónál fognak hangoskodni. Itt kerestünk egy tengerparti lapos követ és ezen végre megmostam a kezem a Balti-tengerben is, majd megebédeltünk, sőt még kicsit el is szundítottam a napon. Nagyon jó volt ez a hely, a parkban volt egy xilofon, amivel a kisgyerekek játszottak, baromi jó hangja volt, a hullámok is nyugtatóan csobogtak, a nap sütött, enni volt mit, a társaság is tökéletes volt. De nemsokára indultunk is tovább, így 4 óra körül már kb. 10 km-re a tengerparttól szálltunk le a vonatról és nekivágtunk a 12 km-re tervezett gyalogtúránknak. Ugyanis az éjszakát egy nemzeti park Open Wilderness Hut-jában terveztük tölteni, ami olyan menedékház, ami teljesen nyitott, bárki aludhat benne pár éjszakát.

Kotka tengerpart.

Ludak, Nils Horgerson nélkül.

Balti-tenger

Újabb történelmi pillanat.

Nagy lendülettel vágtunk neki a kilométereknek, az út eleje finn tanyavidéken vezetett, ami nagyon szép volt, van benne pénz rendesen, jól menő kis gazdaságok sorakoztak egymás mellett gyönyörű lovakkal. Nemsokára kiértünk az erdőbe, a nap még mindig sütött, minden szép és jó volt, a ház már csak 4 km-re volt, amikor elértük a nemzeti park határát. Az út a házig amúgy sífutó út és ennek van egy nagy hátránya, még pedig az, hogy ha nincs hó, akkor elég nehéz egy lápon átsétálni. Kb. 100 méter után beláttuk, hogy ezt a 4 km-t itt nem fogjuk megtenni. Szerencsére András rendesen felkészült, így volt rendes nyomtatott térképünk a környékről. Kinéztünk egy B-tervet, a házig majdnem végig megy egy szekérút a másik irányból, csupán egy erdőn kell átvágni hozzá. Nosza hát, belevágtunk és már egyre közelebb jutottunk, amikor egy újabb felázott, majdnem lápos rész állta utunkat. Szerencsére ki tudtuk kerülni az erdőn keresztül és törtettünk tovább a hőn áhított házikóhoz. Akadt még némi felázott út az utolsó kilométeren, de már semmi sem tudott megállítani bennünket, így f10 körül el is értük a házikót. Még szerencse, hogy világos volt, mert később megállapítottuk, hogy sötétben tuti nem találjuk meg...

Van egy házam, egy autóm és egy bazi sziklám.

Paci.

Talán erre még van esélyünk.

Lápos naplemente.

Itt fordultunk vissza.

Csak meglett.

 

Teljes luxus fogadott minket, sparhelt, tűzifa, fejsze, asztal, térkép, gyufa, gyertya, nyárs és egy csomó kényelmi funkció. Neki is láttunk azonnal tüzet rakni, András hozott grillolajat, ami hamarosan kiderült, hogy szerintem kaja készítésre volt, nem tűz begyújtásra, ahogy Ő reklámozta :) Ez abban nyilvánult meg, hogy miután begyújtottuk a tüzet, sikerült rögtön kifüstölni magunkat :) A házikó orrán-száján dőlt a füst, csak éppen a kéményen nem akart, mert még nem volt huzatja. Kisebb szenvedések után újrakezdtük a dolgot az idióta olaj nélkül és nemsokára már vadul ropogott a tűz a kályhában. Amíg én a tüzet tápláltam, András elszaladt vízért valami sebesebb hólé csermelyhez, mert nem maradt elég a palackokban. Amikor visszahozta megszagoltuk, büdösnek nem volt büdös, lámpafénynél átlátszó volt, forraltuk 10 percet, majd úgy döntöttünk, hogy Maggi dörgicsei csibeleves alapnak teljesen jó lesz, sokat nem ronthat rajta az a kis homok meg pár fenyőtüske, ami esetleg benne van. Jól bevacsoráztunk, előkerült a Nagymama mézes sütije na meg egy üveg bor és egy kis pálinka, így éjfél körül úgy dőltünk le, mint a kőbalta. Volt azért pár tapasztalatszerző művelet még, mint pl. a fejlámpával tűzifa aprítás :). 

A látszat csal, urai vagyunk a helyzetnek :)

Ki kellett menteni.

Kis esti szabadfoglalkozás

Hmm a dörgicsei.

Ez volt hajnali 4-kor is.

Hajnali 4 körül ébredtem, hogy András beletapos az arcomba, ugyanis kialudt a tűz, így félálomban újra raktuk a kandallót, amit nagyon helyesen tettünk, mert a talajszinten már kezdett hűvöske lenni. A tervezett ébresztő már 6-kor szólt is, elvileg 4 óránk volt, hogy elérjük a 10.30-as vonatot, de gyorsan megbeszéltük, hogy inkább alszunk tovább és majd megoldjuk a dolgot később. Jól tettük, mert így maradt időnk körbenézni a ház körül, reggel még egész jó idő volt. 10-15 méteres ősmasszívum lépcsőkön mászkáltunk, többezer éves lápot bámultunk, az elhúzó darvakban gyönyörködtünk, egyszóval nagyon Vissza a vadonba volt. A tizeniksz kilométer visszafelé a vasútállomásra is sokkal frissebben ment, majd nemsokára a vonaton ültünk (14.30), irányban Kouvola felé, ahol el kellett döntenönk, hogyan tovább. A karéliai terveinknek lőttek a késői keléssel, semmilyen csatlakozást nem értünk így el, így csak Lahtiban álltunk meg visszafelé, mert ez a tamperei vonalon fekszik. Amúgy Lahti arról híres, hogy itt szoktak lenni a síugró versenyek, van 3 nagy sánca és egy komplett stadion körülötte, amúgy meg megállapítottuk, hogy messze a legrondább finn város, amit eddig láttunk. Végülis két órát töltöttünk benne sétálással, amit a laposüveges kontyalávalónak hála meglehetősen élveztünk :) Estére már csak egy könnyed hazautazás következett 730 km vonatozás után.

Ebben az az érdekes, hogy ezzel etettük Lappföldön a rénszarvasokat, itt szedik nekik, mert nagyon szeretik, északon meg a hó alatt van.

Nagyon nagy kő.

És a nagyon nagy kő tetejéről.

A legjobb pillanatok egyike Lahtiban. Én bárhol képes vagyok találni egy forgószéket, ez az elmúlt fél évben derült ki.

Vissza a való világba, csütörtökön vizsga, előtte meg mindenféle pótlabor meg leadandó, nagyon el vagyok maradva, de a blogot is muszáj volt már végre megírnom, mert pénteken lelépek 4 napra Tallinnba :)

Szóval tessék csak figyelgetni, ugyan a jövőhét se lesz piskóta, de nemsokára élőben jelentkezünk Tallinnból! Vagy nem, csak felvételről :) Mindensetre az út már el van rendezve, Couchok foglalva, hajójegyek rendben.