Litvánia? De mégis miért?!

/Szerk: Ez hosszú lesz.../

Visszatértünk egyben, épségben, minden szervünkkel a helyén. Aki pedig elfelejtette volna, szerda estétől vasárnap estéig Litvánia mítoszait lepleztük le. Sajnos a szaunát pont lekéstem, mikor hazaértünk, de még jó, hogy csak azt. Na lássuk akkor szépen sorjában, hogy is volt ez ezen a vidéken.

Szerdai nap pörgősen telt, már reggeltől kezdve tűkön ültem. Alex prezentált thin filmből, utána elektronmikroszkópoztunk 2 órát, ami megérne egy külön misét, de így is egy egész este lesz, mire utolérem magam a bloggal. Totál készen voltam ebéd után, előtte lévő napokban a háziírás, készülődés, pörgés ment, volt stressz ezerrel. Pl. a rögtön a repülés utáni buszjegy Vilniusból Kaunasba az éjszaka közepén még nem volt meg, mert Alex ugyan átutalta a lét, de visszaigazolást egy hét alatt nem kaptunk. Végül ez is megoldódott, így már csak a fáradtság maradt délutánra. Gyorsan bepakoltam mindent, majd eldobtam magam egy órára aludni. 4 körül irány az egyetemre, kinyomtattuk a repjegyeket, biztos-ami-biztos magamnak is nyomtattam egyet, ugyan megkértem Bramet egy hete, a tuti az, ami a kezemben van. András adott 20 oldalt, amit még ki kellett nyomtatni, benne volt fél Litvánia történelme meg egy tonna várostérkép, így az előkészületeket ő is komolyan vette. Nyomtatás után csatlakoztam hozzá és ketten már röpültünk is a citybe a 30-assal pénzt váltani. Előtte lecsekkoltam a neten, hogy Litvániában sokkal jobban váltják a pénzt, mint Tamperében, így csak 15 eurot váltottam elsőre, csak hogy legyen, ez pedig 50 litasnak felelt meg. Beültünk UTA-n a szokásos óránkra, de képtelen voltam koncentrálni,  bár egy csomó érdekes dolgot jegyzeteltem, amit ide is le kéne írni, de majd talán később. 19.45-kor ment a busz a reptérre, sikeresen csattantunk Brammel és Alexszal a megállóban és nemsokára már Tampere-Pirkala reptér várótermében üldögéltünk. A 2-es terminálban. A ryanair terminalban. Ami leginkább egy félig kész vasútállomásra emlékeztetett, pozdorja lap elválasztókkal, nevetséges ellenőrzéssel, és finn középiskolából kiszortírozott székekkel. Hát a fapad az fapad. Nem mintha minket zavart volna, de nagyon vicces volt.

 Ahogy a repülés is, ugyanis a 180 fős Boeingen 35-en voltunk, így hála a mutánsnak hitt opusszumtetemnek, ablak mellett ültem. A repülés annyira zavartalanul ment, hogy teljes időzavarba kerültünk, a gép pontosan egy órával hamarabb landolt Kaunasban, mint ahogy kellett volna neki, így sikerült zavarba hozni a stewardesst az időzónákkal kapcsolatban. Mert se ő, se mi nem tudtuk, hogy akkor most mivan, most akkor átléptünk itt valamit vagy mi? De nem, egyszerűen tolták neki, úgyhogy nem buktunk meg földrajzból végülis. A korai landolásnak hála egy órát vártunk a kaunasi reptéren, ahol sokkal jobb árfolyammal váltottunk még pénzt és megnyugodtunk a sör árak láttán. Ugyanis annyi volt mint itt Tamperében, csak nem euróban, hanem litasban. Tájékoztatásul mondanám, hogy egy litas 83 ft. Unatkozásunk közepette még két francia lányt is megkértünk, hogy fotózzon le minket, így lehet egy before-after összehasonlítást csinálni annak, aki türelmes annyira, hogy végigolvassa fáradtságos munkám gyümölcsét.

Wuhuu, vigyázz Litvánia, jövünk!

 A buszozás sima ügy volt, kis 9 személy mikróval csapattuk Vilniusba, 00.10-1.40-ig, még jó, hogy vettünk jegyet elővételben... Az autópálya tökéletesen eseménytelen volt, végkimerülés határán voltam, így talán még aludtam is a buszon, annyira nem rémlik, mindenesetre egyszer csak a vilniusi Panorama Hotel előtt álldogáltunk hajnali 2-kor mínuszsokban. Szenvedtünk egy sort a taxi kérdéssel, majd írtam a fogadónknak, hogy hívjon nekünk egy taxit (így volt megbeszélve), mert amúgy duplaannyiba kerül és ha szerencsénk van nem vágnak át annyira. Szóval jött is a szürke dízel merga 3 percen belül, Igorral, wunderbaummal, rózsafüzérrel, mindennel, ami kell. Bepattantunk, majd kb. 3 perc alatt sikerült megértetni vele, hogy a Valamilyenabetűvelkezdődődő gatve 5-be szeretnénk menni és csak az 5-be, nem az 55-be, nem is az 57-be, csak szimplán 5-be. Kézzellábbal, no english dzsászt a littöl (sem). A 10 km-es út haláli volt, 3 piros lámpa, 90 km/h a városban, litván popzene, öv nuku, félkézben mobil, másikban cigi, mindezt csak 24 litasért. A házat hamar megtaláltuk, régi szoci épület, eléggé szakadt belsővel, a liftet annyira nem sikerült lehívni, de utólag nem is sajnálom, mert később utaztunk vele és lehet, hogy ha akkor hajnalban látom, akkor elmegy az életkedvem. Vita nagyon kedvesen várt minket, a 8-on (kellően felfrissültünk a lépcsőzésben). 27 éves, könyvelőként dolgozik, meglehetősen csöndes, de nagyon aranyos volt velünk. Rövid hello-hello, bemutatkozás, nájsz tu szí jú, majd kiegyeztünk egy döntetlenben, hogy mindenki hulla, megmutatta a szobát és már aludtunk is. Kb. akkora nappali, mint itt a szobám, egy normál ággyal, egy kihúzható fotellel és egy kanapéval. Én Brammal osztoztam az ágyon, a többiek meg választottak. Nagyon kényelmes volt, állati jól esett. Reggel 9-kor már keltünk, kissé fáradtan, de kialudva. Elkezdődött a beszélgetés, honnan jöttünk, kik vagyunk, merre akarunk menni (előtte neten azért már egyeztettünk párszor). Vita és a barátja, Mindaugas nagyon rendes volt, még kis szendvicseket és teát is kaptunk reggel, mert nem volt semmi kajánk. Teljesen nem értették, hogy miért jöttünk mi ide, Litvániába, pláne Budapestről. Vita csatlakozott hozzánk, lévén, hogy pont a Függetlenség napján voltunk ott, szabadnap volt. A nap szikrázóan sütött és nagyon boldogak voltunk, mert nem csak világított, hanem meleg is volt, teljesen tavaszias időnk volt. Bementünk Vilnius városába, a buszjegy 2,5 litas volt. Ugyanaz mint itt, csak mégsem. Csak a főteret futottuk lényegében át, vettünk valami élelmet, aztán máris a vonaton ültünk Trakai felé.

Vilniusi vendéglátok

András teljesen be volt izgulva (közlekedésmérnök…), mert itt a vonatok nem normál nyomtávúak, hanem orosz mintára fél méterrel szélesebbek. Ez így érdektelennek tűnhet (és az is :D:D ), de a kocsik valóban egy nagy hodályra emlékeztetnek belülről, 3+2 személy ül egymás mellett + folyosó. A vonat csili-vili volt, időben érkezett és rendesen ment. Teljes áru menetjegy, 2/3 magyar diák árért. Ja és nemzetközi diákot is elfogadtak volna, ha lenne. A buszon továbbment az ismerkedés, kis csipsszel dőzsölés, majd megérkeztünk Trakaiba.

Extraszéles vonat

András vonatozik.

A vasútmegálló a tópartján volt, ami kővé volt fagyva, a nap szikrázott, egy csomó embert mászkált a tavon és hopplá, egy motoros ernyő lazult a levegőben. Ment a lékhorgászat ezerrel, az első bácsika egy teljesen orosz ember volt, aki épp azt magyarázta másoknak, hogy ő bizony orosz és nem érti a litvánt, így van ez itt, állítólag Vilnius nagyon összetett népességű. Sétáltunk a tavon és lassan elénk tárult a vár látványa, amiért ide jöttünk. Nagyon impresszív építmény, talán még a világörökség része is, de ebben nem vagyok biztos. Ami engem még jobban felizgatott, hogy nem csak egy eltévedt ernyős volt, hanem egy teljes Red-bull célraszálló verseny + az összes lokál arc ott repkedett a levegőben, volt csőrlés meg tandemoltatás meg minden. Azért erre tényleg nem számítottam. A várról írni nem lehet, a képek többet érnek, nagyon szép volt mindenesetre. Volt még valami sokkal későbbi vityilló is a tóparton, odáig is elsétáltunk, közben a csapat összerázódott, Vitával is na meg egymással is, hisz Bramot nem ismertük olyan húú de nagyon, meg egymás szokásait sem. Visszafelé még meg akartunk nézni valami dombot, ami mondjuk máig sem világos, hogy tulajdonképpen mi akart lenni, a lényeg, hogy utána vissza szerettünk volna menni a várhoz. Ugyan hiába láttuk a tornyot meg az ernyőket, Andrásnak és Alexnak ez nem volt eléggé meggyőző, így lesétáltunk a térképről, majd végülis visszafordultunk  és megtaláltuk a várat. A nap már lemenőben volt, amikor a főutcához értünk, aminek van egy tóparti része, sok-sok étteremmel. Sorba vettük őket, majd a legolcsóbbnál megálltunk megízlelni a helyi specialitást. Szégyen, de most nem jut eszembe a neve, mindenesetre ilyen tészta, ami meg van töltve mindenféle finom dologgal, mint pl. disznóhús, túró, alma. Meghívtuk Vitát is, én meg ettem egy almásat meg egy malacosat, eléggé adta. Visszafelé muszáj volt kipróbálni egy szánkót az egyik étterem előtt. Nem holmi simát, ugyanis ez egy nyírfa végére volt erősítve és körbe-körbe lehetett fogatni a jégen egy pont körül, így Andrásből és belőlem kitört a gyermek és vadultunk egy sort, majd Vita is kipróbálta.

Nővéremnek küldeném sok szeretettel!

Visszafelé is a főutcán sétáltunk végig, ami amúgy kissé Szentendre hangulatú, csak rengeteg fa házzal. Mert itt szinte mindenhol fa házak vannak, szép színesek. Még beugrottunk egy boltba, mondván, hogy az előző vonatot már rég lekéstük, az utolsóig meg még van időnk, majd futottunk egy sort, hogy azért rajta legyünk fizikailag is ne csak elméletben. A nap elszaladt,vonatoztunk visszafelé Vilniusba, ahol találkoztunk Bram egy litván barátjával. Még 7 évvel ezelőtt volt a lánynál cserediákként és azóta nem is látta! Közös vacsora következett egy litván étteremben. Én egyik specialitást ettem, a többiek másikat és megkóstoltuk még az erjesztett kenyérből készült italt is. Ez barna, szennyvíz színű, fura szagú, édeskésen fura ízű,szénsavas lötty, de mindenesetre finom. Az étel meg egy tál krumplipüré volt, aminek a belsejében füstölt csirke szárny volt, egyben megsütve az egész, nagyon jó volt. Vitának megint hála, valami akciós kuponnal fizettünk, amit netről nyomtatott és így valamivel olcsóbb volt a dolog.

Utána elmentünk egy nagyon jó kis kocsmába, ahol még volt egy fél óránk zárásig, így gyorsan rendeltünk 3 liter magadnak csapolós lokál sört, ami nagyon jól esett, amellett, hogy olcsó és finom volt. Kidobtak minket a kocsmából, sétáltunk még kicsit, fotóztuk a fényeket a főutcán, mert az ünnep miatt szépen fel volt díszítve, még tüzek is égtek kb. 10 méterenként, nagyon hangulatos volt. Totál elfáradtunk, már feküdtünk is volna le, amikor Mindaugas, aki mellesleg történelmet tanul leállított minket egy vallással kapcsolatos kérdéssel. Nem meg akart téríteni meg ilyenek, csak voltak gondolatai és kíváncsi volt, hogy nekünk is vannak-e, mindenestre hajnali 2-ig tartott kivesézni, de egész érdekes volt. Aludtunk, mint a bunda, majd reggel 9-kor búcsút vettünk. Közös fotó meg minden, Vita utolsó jócselekedeteként még a srácok kinyomtathatták a repjegyüket, még egyszer, mert duplaoldalasra nyomtatták, amit a ryanair nem szeret. Jól jött, hogy nekem végül is kettő volt.  Megnéztünk Vilniust, a városközpont nagyon-nagyon szép. Tényleg. Kis zegzugos utcák, bohém-negyed saját alkotmánnyal, Gellérthegy szerű domb a város mellett. Amire fel is másztunk, majd lefelé nadrágfékeztünk, ugyanis a lépcsők le voltak fagyva, állati jó volt  Felmentünk a főtér mellett várba is, ahol én épp panorámát fotóztam, többiek is nézegettek, amikor két litván leányzó érkezett és kezdett képeket csinálni, egyik a falon, másik a falon. Épp befejeztem a panorámát, Bram is vette a lapot így hülyültünk és toltam pár fotót Bramról és a leányzókról, amit persze kiszúrtak és vigyorogtak, mint állat. Bram megkérte őket, hogy csináljanak rólunk csopifotit, majd annyira lelkes lett mindenki, pláne miután kiderült, hogy jól beszélnek angolul és ők is turisták Klaipédiából, hogy végül még egy közös fotót is lőttünk. Integetve elváltak útjaink, majd bevetettük magunkat megint a városba.

Litvánia Te drága!

Nyaminyami

Valami étkezdét akartunk találni, de végül étterem lett, 10 litasos menüvel. Leves+helyi specialitás, így nagyon meg voltunk elégedve magunkkal. A helyi specialitás egy érdekes dolog: krumplipüré szerű dolog, hússal töltve, és gombóc formájában talán olajban kisütve majd tejfölszerű szósszal nyakon öntve. Hmmm. Vita ígérgetett recepteket, majd írok neki valamikor. A nap hátralevő részében a városban mászkáltunk. Először (?) jártam igazi ikonosztázos orthodox templomban, ami nagyon tetszett. Még postahivataloztunk egy sort és kiderült, hogy tökölésben annyira jók vagyunk, hogy a változatosság kedvéért megint rohanhattunk a kaunasi vonatért. 3 perccel az indulás előtt még gyorsan belapátoltunk mindenféle kaját az állomáson és egy üveg sör is járt a vonatozáshoz. Kötelező. Nagyon jól esett leülni, tömni a majmot, sört inni, nagyon jó hangulatunk volt, igazán flottul ment eddig minden. Sütött a nap, jó idő volt, az első szállás nagyon adta, Vilnius és Trakai nagyon szép volt, a sör pedig jól csúszott és még a lányok is mosolyogtak.

A második elszállásolónk már sms-ben kérdezte, hogy mi a helyzet. Mivel nem akartam, hogy várnia kelljen ránk, kérdeztem Andrást, hogy mikorra érünk oda, ő a vasútfelelős. Miután 3 perces körmondat után magabiztosan kijelentette, hogy 19.45, már ment is az sms. Aztán 19.45-kor még mindig vígan robogtunk valahol a pusztában, mert mint kiderült, András csak tippelte a menetidőt  Na mindegy, az aggodalom felesleges volt, mikor leszálltunk nem nagyon akaródzott senkinek sem elhinni, hogy a felénk közeledő csoport jött értünk. 3 HVCS meg egy enyhén pircingezett leányzó, Ő Miglea, akit már felismertem, az első kérdés pedig az volt, hogy akkor ugye rágyújtunk. A sörösüvegekkel a kezünkben amúgy beleillettünk a képbe, de hirtelen mindenki érezhetően alacsonyabb fokozatra kapcsolt. Mese nem volt, beszélni kellett, így már mutatkoztam is be, majd a többiek is, pár kínosabb perc után végül is beindult András beszélőkéje, Bram rendkívül kifinomult angolja és én is nekiálltam viccelődni. Ne ítélj elsőre, szokás mondani, hát oké, nem a mi stílusunk volt az biztos, de rendesek voltak. Beugrottunk még egy ABC-be, András és Bram feltankolt egy üveg litván vodkával, mi meg pár sörrel és már mentünk is a lakhelyre. A hangulat feloldódott, nem volt semmi gond. Beszélgettem Migleával, aki egyébként 22 éves de 30-nak néz ki, festőnek tanul és az életfelfogása a flegma szóval jellemezhető leginkább. Kaunas határán állt a vityilló, 2 szintes, 200 nm alapterületű, hát nem az a tipikus szegény házikó, de legalábbis nem szoci maradvány. Kiderült, hogy örökölte és a bátyjával együtt lakik benne, akit megint csak Igorként lehetne leírni, csak egyszer láttuk, de akkor is riasztóan nagy darab volt. Irány be a pincébe, ami klubhelységgé van alakítva, rengeteg motoros plakát, bokszkesztyű, darts, a füvezés összes alapeszköze, sörösüvegek, bőrkanapé. JA és közben jöttek még haverok. Najó, ha buli hát legyen buli. Nyíltak a sörösdobozok, vodkák, megismertük a srácokat, az egyik Oxfordban tanult, a másik biztonsági őr és feltett szándéka, hogy még az este elpusztítja az 1 liter szovjetczki vodkát, stb. Miglea kutyája, aki egy szolídabb leány pit-bull –Shakira- szaladgált körülöttünk és ölni tudott volna  egy sütiért. Igazából egyáltalán nem volt ez ilyen vészes, mint ahogy hangzik, az alkoholról mindig lehet beszélni, meg azért erről-arról tudtunk, közben a hangulat is javult, ahogy néha eltoltak egy-egy rakétát. Andrásnak hála a hangulat tetőfokára hágott, hihetetlen mennyiségű hülyeséget tud beszélni, Brammel egy ideig próbáltuk tartani az iramot, de hajnali kettőkor én már sírtam a röhögéstől, Miglea pedig csak annyit tudott mondani, hogy Please, stop it! Úgyhogy végülis az este jól telt, a lokál arcok kidőltek, mi már nem kaptunk levegőt a röhögéstől és végül Andrást is sikerült leállítani. Rengeteg helyünk volt aludni, mindenféle matracokon és pokrócokkal, az egyetlen probléma a kutya volt, mert mindenhová bemászkálhat, így elég kutya szag volt mindenhol. Na meg szőr.

Litván party

Miglea és Shakira

Reggel kissé későn ébredtünk, de rendesen kialudtuk magunkat. A leányzó mentalitásának köszönhetően amúgy halál rendetlenség volt a házban, de kaptunk reggelit. Ami meglepő módon töltött káposzta volt, kissé csípősen ugyan, de az, méghozzá tejföllel. Úgyhogy jól bekajáltunk, Bramnek is ízlett, mondtam neki, hogy ha jön Bp-re, akkor bizony a Nagyi megmutatja neki, milyen az igazi nálunk. Amúgy közben a csapat tényleg nagyon összerázódott, Bram nagyon szimpatikus, praktikus felfogású belga, végig ugyanolyan csóró módon csinált mindent, mint mi és nem illedelmességből, hanem életfelfogásból. Sokat beszélt az értelmetlen pazarlásról és élesen kritizálta a saját országában élő embereket. Na meg persze borzalmasan büszke volt végig a belga sörre. Szóval miután hiába próbáltak minket lebeszélni a szállásadók, célba vettük busszal Kėdainiait, ami Litvánia földrajzi középpontja és elvileg ott van a legöregebb belváros. Ja persze érteni itt sem értették, hogy mit keresünk mi Litvániában, de sebaj. 40 km után megérkeztünk egy panelrengeteg mellé, ami Kėdainiai széle volt. Igazából út közben Brammal csomót beszéltünk arról, hogy jó, ha nem csak a vilniusi műanyagházakat látjuk, hanem valami valóságot is. Besétáltunk a belvárosba, ahol kb. egy utca volt a régi belváros, az sem volt különösen extra, de nem is volt rossz. Volt egy templom, ami teljesen fa volt, ilyet se láttam még és Madonna fekete nőként volt ábrázolva, így már mindenféle jelből éreztük, hogy igencsak keleten vagyunk. Az emberek és amúgy minden eddig nagyon szerethetőek voltak. Mikor meglátta egy koma, hogy a toursit info ajtaját próbálom kinyitni, ami természetesen februárban zárva volt, tök jó angolsággal leállt velünk beszélgetni és feltette a szokásos kérdést, mi a francot keresünk mi itt. Épp a családjával sétálgatott, de mesélt ezt-azt. Jópofa volt, hogy a folyó totálisan be volt fagyva és a közepén egy hattyú- és kacsaúsztató volt vájva, ide jártak a városkából madarat etetni, azok a dögök meg ott dőzsöltek. Egyébként kis jégpálya is volt a főtéren meg sok szánkózó gyerek, úgyhogy élet az volt. Na meg persze lerohadt panelok tömkelege. A városka másik felén volt egy minaret, amit mindenáron meg akartunk nézni, közben kiderült, hogy lekéssük a vonatot, amivel hazafelé akartunk menni. Végülis elértük a minaretet, Bram térde totálisan besokkalt, de hősiesen tűrte a dolgokat és szerencsénk volt, elkaptunk egy buszt vissza a centrumba. Amin megint csak jó élményünk volt. Mivel minden busz Hollandiából van, így Bram teljesen odáig volt, hogy még a régi holland reklámok is fenn vannak (Ő hollandul beszélő flamand amúgy), így nagyban nekiállt fotózni,képzelhetitek, hogy ez mennyire vicces volt egy ekkora városka óránként járó buszán. Végülis minket kezdtek fotózni a helyiek és nagy szenzációt keltettünk, beszélgetés annyira nem ment, mert angolul nem tudtak, de nagyon kedves emlék marad. Visszabuszoztunk Kaunasba, gyönyörű volt a naplemente a buszból. Azért Andrásnak fájt a szíve, hogy nem tudtunk dízel vonattal visszamenni…

Este még sétáltunk Kaunasban. Na nem túl nyugodtan. Először éreztük frusztráltan magunkat. Nem tudom, hogy csak egymást paráztattuk-e végülis, de nem volt szimpatikus a hely, közel húzódva, csöndben surrantunk még a főutcán is, majd végül beültünk egy kis kocsmába sörözni, mert Bram már nehezen lépett, meg mi is készen voltunk. Benn épp a litván eurovíziós dalfesztivál selejtezője volt, így kaptunk egy újabb ízelítőt a litván popból. Hazafelé viharos sebességgel mentünk a buszmegállóba, jött is a busz. Brammal beszélgettem és amikor már feltűnően vigyorgott, kérdeztem, hogy mi lelte, mire mondta, hogy csekkoljam le, hogy épp kép készül rólunk. Két leányzó célpontja voltunk épp, miután úgy döntöttünk, hogy észrevesszük őket telibe vigyorogtuk őket, majd ha már ők lehetnek ilyenek, akkor mi miért nem alapon előrántottam a fényképezőt,  gondoltam köpni-nyelni nem tudnak egy telibefotózás után. Tévedtem, ék is előkaptak egyet és az lett a vége, hogy mindenkivel külön kép, csopifoti és angolul beszélgetés. Nem kell semmi rosszra gondolni, egyszerűen itt ilyenek az emberek. Minden esetre Andrásnak épp kapóra jött a szív alakú fánkja, amit előtte vett :D

Az este annyira nem adta, szerintem teljesen jófejségből, filmet kezdtünk nézni a sráccal és a szállásadónkkal, csak nem velünk kompatibiliset. Mindenesetre a srácról tudni kell, hogy reggel annyira másnapos volt, hogy biztos-ami-biztos, megbontott még egy üveg vodkát és 9-kor ezzel indított, mielőtt elbiciklizett volna a boltba :D Na mindegy, végig szenvedtük az estét, de hullák voltunk, nem akartunk bunkók lenni, elvégre kedvesek voltak meg minden, csak talán kicsit kínossá vált a dolog. Aludni jól aludtunk és másnap reggel egy laza hóviharra ébredtünk. Eddig 3 nap végig napsütéssel telt, de ez a 4. nem túl sok jót ígért. Sétáltunk Kaunasban a főutcán, ami nem volt rossz, de igazából ha már város, akkor 3 nap Vilnius-Trakai és egy nap Kaunast tudnék másoknak ajánlani. Saját magam szempontjából meg voltam teljesen elégedve, érdekelt a Litván valóság, nem csak a műanyag házak és a többiek is egyetértettek ezzel.
Vasárnap volt, így minden templomban mise volt, így volt szerencsém ortodox misét is látni, érdekes élmény volt. Találtunk egy működő fogaskerekűt így 1 litasért még fogaskerekeztünk is, fel egy dombra, aminek a tetején egy irdatlan nagy panel templom állt. A belseje is totál üres volt, teljesen hihetetlen volt. Azért Kaunas is szép volt, de boldogan ültünk be egy tuti pizzériába 2 körül. hogy még egy jót ehessünk, mielőtt 5-kor felszállunk a reptéri buszra. Nyugodtak voltunk, dumáltunk, a hely szuper volt, vacsi új 66%-os akcióval, így teljesen meg voltunk nyugodva. Elhatároztuk, hogy nem rohanunk át a város másik odalára megnézni még egy erődítményt, hanem kényelmesen elérjük a buszt, ami mellesleg óránként jár és ha elhibázzuk, lekéssük a repülőt. Miután megtaláltuk a megállót és újból megbizonyosodtunk a menetrendről.

Majdnem otthon

Blokktemplom

Gondoltuk, mivel annyira jó időben vagyunk, megállóról megállóra sétálunk, így láttunk még pár borzalmasan ronda épületet, majd a 3. megállóban észrevettük, hogy szép és jó, csak éppen a busz itt a reptérről a belvárosba haladó irányba megy, nem pedig a reptérre, ugyanis az utca egyirányú. Na persze megugrott a stresszfaktor, de még szerencse, hogy nem pont jött a busz és nem szálltunk fel, mert akkor a városközpontban vettük volna észre ugyanezt. Így csak egy rohanás lett belőle, lépcsőmászás, aminek Bram nagyon örült, majd veszettül buszmegálló keresés, ahol konstatáltuk, hogy 5 perccel az orrunk előtt ment el a busz. Kb. 110x néztük meg ezt a menetrendet, mert volt még egy busz, amivel elérjük a repülőt, de én már nem akartam hinni semminek, ha itt üldögélünk 40 percet és kiderül, hogy nem is oda megy a busz vagy lerohad vagy elakad a hóban, ami egész nap szakadt, akkor bizony Kaunasban ragadunk. Persze ez nem volt para, mert nyilván jön a busz, csak én vagyok ilyen. Közben kitaláltuk, hogyha itt ragadunk, akkor elvonatozunk Rigába, majd Tallinba, onnan áthajózunk Helsinkibe, majd irány Tampere vonattal, 3 nap és 60 euro, úgyhogy nem vészes. De végül minden rendben zajlott. Elértük a repülőt, vettünk a maradék litasból sört a duttttyyfrííben és már szárnyaltunk is hazafelé.

Legközelebb irány Brüsszel!

Mikor leszálltunk mindenki kifújta magát. Hazai terepen voltunk, beszéltek angolul, nem késhettünk le semmit, úgyhogy elég jó hangulat kerekedett. Hazafelé a buszon megbeszéltük, hogy nagyon jól sikerült a túra, ennél többet, ennyire olcsón ennyi idő alatt, ennél kényelmesebben és izgalmasabban nem lehetett volna eltölteni. Majd rádöbbentünk, hogy mennyire unalmas Finnország, mennyire hiányzott a kosz, a rendetlenség, a nem egyenes utak, az érdeklődő emberek. Miközben nagyban nevettünk a kalandokon a finnek csöndben ültek egyedül a buszon egy sorban és bámulták a Hesseburger árait, ami ugyanannyi volt mint Litvániában csak euróban. Kénytelenek voltunk megint finné válni és visszavenni a hangerőből, annyira nyomasztó volt, még egy lesújtó pillantást is kaptunk a leszálláskor. Utolsó csoportfotó, még jó, hogy van állvány, mert amúgy az összes finn zenét hallgatva, magába zuhanva állt a megállóban, így senkit nem tudtunk megkérni, hogy csináljon egy fotót.

Minden szervünk a helyén maradt.

 Ennyi hát a sztori, ezer dolog kimaradt, de talán így is unalmas volt. Mindenesetre annyit írtam, mint a háziaimat. A kb. 500 kép, ami Picasa-n van nem hazudik, lehet böngészni. A túra király volt, Bramban egy nagyon szimpatikus embert ismertem meg és a kis csoportunk is összébb rázódott. A héten most a szívás következik, az első periódus utolsó hetei, rengeteg házi, holnapután prezentáció, majd vizsgák, így most megintcsak szünet fog talán következni.

/Én szóltam.../

Szaunázás és az alkohol

A minap utána néztem, hogy tulajdonképpen az okos emberek szerint hogy is kéne normálisan szaunázni és pár hasznos  hasznos háttérinformációt is találtam. Miután itt bevett szokás, hogy a Finnek és a cserediákok szaunában söröznek, mert így a legolcsóbb ár/érték arányban, gondoltam megosztom a nagyérdeművel.

"A szaunázás előtt és alatt, az alkoholos italok fogyasztásának komoly egészségkárosító hatása lehet, emiatt kerülendő. A szaunázás során a szervezetbe jutott alkohol, megnöveli a hirtelen bekövetkező vérnyomásesés (amely akár ájulással is járhat) és a szívritmuszavarok, valamint a szervezet túlmelegedésének (hipertermia) valószínűségét is.
Finnországban végzett felmérések alapján, a szaunázással valamilyen módon összefüggésbe hozható szív eredetű hirtelen halálok mintegy 80 százalékában ki lehetett mutatni, hogy az áldozatok alkoholosan befolyásoltak voltak a fatális esemény bekövetkeztekor.
Ezen túlmenően az alkoholos befolyásoltság, jelentősen megnöveli a szaunában bekövetkező balesetek, így például az égési sérülések valószínűségét."

Különösen az utolsó mondat vicces :)

Kykka VB! És evés. És korizás.

Péntekre Alexszel meghívtunk pár embert palacsintázni, így 7 óra körül már 14-en voltunk a konyhában. Az elmúlt pár nap amúgy elég zsúfolt volt, mert folyamatosan Litvánián pörgök, hova kéne menni, mit kéne megnézni, én vagyok a kapcsolat a szállásadókkal is, péntek délelőtt meg vásárlás meg palacsinta előkészítés, stb. Magát a kivitelezést Alex csinálta, nagyon jó eredménnyel. Szóval az este jól sikerült, kb. 11-ig játszottunk Time is UP! -ot, ami ilyen szokásos körbeülünk, szavakat írunk papírra majd mondjuk, mutogatjuk jellegű játék. Pont itt van a papír, úgyhogy leírom kik voltak. Duarte - Portugália, Rasa - Lettország, Ana - Mehíííkóóó, Da Jung és Yoon - Dél-Korea, Ville, Jouni - Finnország, Mirka és Jozef - Szlovákia, Brem - Belgium, Marléne - Franciaország, Fabian - Németország és Alex, András, Andi kis hazánk színeiben. Elég jó volt az este és maradt egy csomó lekvár ráadásul :):) Persze megint előkerült a pálinka, egy üveg gin, úgyhogy a mutogatós rész már elég jól ment mindenkinek. Este még elmentünk biliárdozni egy órát, így igencsak éjszaka volt már, mire nyugovóra tértünk.

Ville szombaton korán kelt, ugyanis elérkezett a nagy nap, Kykka VB volt Hervantában, ami egy nagy esemény (itt Finnországban). Igazából ez szerintem leginkább egy Dzsemborira hasonlít, mindenféle egyetemről voltak itt diákok, színes overálokban, mindenféle csapatruhában, irdatlan mennyiségű alkohollal, jókedvvel, szaunával felvértezve. A cserediákoknak külön bajnokság volt kiírva, úgyhogy hagyták a helyieket versengeni egymással és nekem úgy tűnt, hogy itt azért a mulatságon túl vannak komolyabb csapatok, akik már részt vettek pár ilyen eseményen. Az igazi funkciója a Kykka VB-nek talán ugyan az, mint a feleségcipelő versenynek, még egy ok az ivásra. Ennek megfelelően rengeteg ködös tekintettel, furán széles mosolyokkal és hangos biztatásokkal találkoztam. Rengeteg pálya volt és elég sok ember. Mivel itt, Finnországban nem lehet közösségi esemény szauna nélkül, ezért volt 3 mobilszauna és egy forró vizes dézsa is az egyetem előtt, így néha egy pár pucér arc mászkált a tömegben vagy szurkolt a pálya szélén. Voltak akik kolbászt sütöttek a szauna tüzifájával a havon, úgyhogy nagyon hippi esemény volt. Nehéz illetve lehetetlen leírni ezt a forgatagot, ami itt volt, így beszéljenek inkább a képek. Sok sok kép következik.

A legkonszolidáltabb résztvevők egyetemi ovarallban.

Jól látható a lényeg.

Finn lány Kykka versenyző.

Kis csendélet.

Készül a pálya.

A laposüveg elmaradhatatlan kelléke a sportnak.

Ilyen arcok voltak délután :) A vicces a háttérben a dézsa és az arcok, akik épp kimásznak.

Most még nevetve szánkóztak, estefelé már inkább kényszerből :)

Ugyan már, egy két kolbász a tömegben fel sem tűnik... Háttérben a szauna.

TUT mókázás idején. Középen dézsa forró vízzel, 3 szauna, vursli, zene, mi kell még?

A vége felé határozottan romlott az egyenes.

Everybody shout, hooostaaaggge!

Alexnak még van egy csomó érdekes képe, mivel én videóztam, ezért elég hamar betelt a kártya.

ITT pedig egy videó a Kykkáról

Kykka után átmentünk Bramhoz és Yoonhöz, mert meghívtak minket egy "little food party"-ra, amit mi tényleg littlenek gondoltunk és csak pár péntekről megmaradt csipszet és fantát vittünk, ami itt úgysem fogy el. Egész sokan voltunk és Yoon a dél-koreai ismerőseivel egy tonna rizses-salátás-darálthúsos étket készített meglehetősen sok csípős valamivel, ami egy gyanús dobozból került elő. De finom volt. Alex és András leléptek 9 körül, mert közben Gábor foglalt szaunát és kártyázást tervezett, de én inkább maradtam dumálni a többiekkel. Kiderült, hogy Bram is repül csak ő vitorlázóval, meg még nincs meg a jogsija, de a nyáron megszerzi. Mutatta a sífutó lécét is, mert ő is jár Franciaországba síelni, csak éppen sífutni, mondta, hogy majd menjünk és próbáljam ki. A kezem már majdnem jobb, mint új korában, így két hét múlva szerintem sort is kerítek a sífutásra, a mostani hétvége úgyis kimarad Litvánia miatt. Szóval maradtam még, majd oszladozni kezdtek a népek, Yoon pedig mondta, hogy f12 körül lelép, mert mennek korizni éjfélkor a dél-koreai csapattal. Úgyhogy több sem kellett, elkértem Alextól a korit és csatlakoztam hozzájuk. F2-ig koriztunk, nagyon jó volt, jól is esett ( :) ) , na meg megismertem megint pár új arcot. A dél-koreaiak nagyon szimpatikusak egyébként, Yoon rettentő udvarias, normális és amikor mond valamit, akkor abban tényleg van mondani való. Egyébként András fantasztikus általános műveltségének köszönhetően megtudtuk, hogy a koreaiak is finn-ugor gyökerekkel bírnak és kiderült, hogy a ragozás valóban hasonló,  még ha a betűket nem is ismerik. Vacsora közben amúgy tiszteletbeli dél-koreai lettem, mert Da Joun megtanított pálcával enni, amit kb. 2 perc alatt megtanultam és mikor elkezdtem a rizsszemeket egyenként felszedni, akkor odáig voltak és nem akarták elhinni, hogy most használom először, mert állítólag ez a lépés a legutolsó és elvileg nehéz. Úgyhogy szombaton (illetve vasárnap hajnalban) is úgy feküdhettem le hogy ma is tanultam valamit.

Vasárnap eseménytelen volt, belekezdtem a wear of materials háziba, most délután is azt toltam, közben még egy kis management, ez-az, így most tanulgatás is akad azért. Az idő rettenetesen meleg, -3 fok volt vasárnap és most sincs 5-6-nál több, sőt Lappföldön volt +2 is! Ez amúgy a Golf áramlatnak köszönhető, Kanadában ugyanezen a magasságokon mindig jóval hidegebb van. Kissé élettelen a bejegyzés, nem vagyok most morálisan a toppon, kisebb fajta nyomottság lett úrrá rajtam, de Litvániát már nagyon várom.

Ma bizony éhen maradunk...

Sétálni indultam ebéd után, szokás szerint le a tóhoz, mert nagyon szép napsütéses idő volt. Teljes turistaút van már rajta, így azon sétálgattam céltalanul, utam lékek sorozata mellett ment el, de mindegyik havas volt, párat megnéztem csak úgy. Ahogy mentem tovább egyszer csak feltűnt, hogy az egyik lék szélénél feltűnően friss jég van, odamentem megnézni, hát látszott, hogy frissen fagyott, mai termésről van szó, de be volt fagyva. Nézegettem, majd hátha betörik alapon elkezdtem rugdosni, és láss csodát, betörött, kb. 2 cm jég volt csak rajta. Találtam egy darab gallyat nem messze és a lehető legjobban kitágítottam a törést, majd nyargaltam hazafelé. Zakatolt az agyam közben, legalább fél óra amíg hazaérek, meg gyorsan elő a horgokkal és cináklival, amit bedobtam még otthon a cuccba. Hazaértem és hála a mutánsnak hitt oposszumtetemnek, volt annyi eszem, hogy átvettem a farmeromat a Columbiára, felkaptam a horgászcuccot, a svájcit,  betáraztam kis kinkkuval és edami sajttal, még egy zacsit is bedobtam a zsebembe, mint optimista horgász, majd robogtam is visszafelé. Totál stressz volt az út, -15 körül van most, nem akartam, hogy megint befagyjon a lék, ez a kis forduló pedig legalább egy 40-50 percembe kerül. Szó szerint rohantam a tóhoz, közben folyamatosan azon agyaltam, hogy ha esek, akkor a jobb oldalamra :)

Leértem, persze be volt fagyva a lék, de pár határozottabb rúgással megjavítottam. Gyorsan elő a cuccot, persze mivel a Balcsin használtam utoljára még rajta volt az úszó, így kezdtem egy kis makraméval a -15-ben, ami egy nagyon kellemes tevékenység. Persze utána sem lett jobb, mert mikor letekertem kiderült, hogy csak kb. 1 m damil van rajta, ami azért a fenékhez kevés lesz. Kb. 2-3 perc alatt megoldottam a problémákat, majd felcsaliztam. Volna, ha addig nem fagyott volna meg a zsebemben a sajt és a sonka :) Meglehelgettem, előrágtam a halaknak, mint egy gondos anyuka, majd tényleg felcsaliztam és már vígan dobtam is be a horgot. Azaz dobtam volna, ha 2 perc alatt nem fagyott volna megint be a lék. Teljesen hihetetlen volt. A faággal kitisztítottam, majd ment le a szerelék a mélybe és csak vártam. Lemértem, hogy kb. 90 mp elég arra, hogy behártyásodjon a lék teteje, annyira, hogy a damil bele is fagy. Fantasztikus látvány volt, a víz felszínén a jégkristályok szinte szemmel követhetően növekedtek, nyilván magát a növekedést sosem láttam, csak az az érzésem volt, hogy ahogy nézem, folyamatosan nő és tényleg :) Innentől kb. 40 perc küzdelem következett, a nap lemenőben volt, a szél elég jól fújdogált a tavon, hordta kicsit a havat és közben 1,5 percenként léket kellett tisztítani. Amikor kivettem a cuccot a vizes damil azonnal lefagyott, a sonka pedig pillanatok alatt kőkemény lett. Az első 10 perc ezért kicsit küzdelmes volt, de aztán kialakult a technika és végülis lógattam a cajgot. Aki horgászik, az tudja jól, hogy más nem számít, csak lógjon a cucc a vízben. Én lettem volna a legjobban meglepődve ha fogok valamit, de persze a felkészületlenség miatt esélyem sem volt. Trehány horgász vagyok, nem volt összekészítve a nagyhalazó :) Mindenesetre egy szűk óra után megfutamodtam, ennyi elég volt a jégen térdelésből. Fázni amúgy nem fáztam annyira, de melegem sem volt, nemsokára pedig órára kell mennem.

Ma is tanultam valamit. Lékhorgászás alapokat. Az pedig száz, hogy ezentúl a kabátomban nem csak az állvány, pótakku és fényképezőgép lesz az állandó tartozék, hanem egy horgászcucc is, amit a héten valamelyik nap megcsinálok. Aztán már csak a lékcápázás van hátra :)

Na így fagy be 90 mp alatt a víz.

Csendélet.

PS: A gallyal megmértem, hogy milyen vastag a léknél a jég, csak úgy kíváncsiságból, majd méretre törtem és itthon az IKEA-s szalaggal (ugye megmondtam, hogy jó lesz ez még valamire) validáltam. 35 cm adódott. Na erre már lehet, hogy rá lehetne menni egy Hummerrel :)

Telihód és csillagok

Még az Íjász öve is látszódik! Jobbra a Blokk felett :)

Katt és türelem (5,7 MB) a valódi méretért!

Surfing in Litvania!

Na akkor most kiderül, hogy miért volt ez a nagy csend ily sokáig és hogy honnan ez a nagy lelkesedés a ryanaiirel kapcsolatban. Valamikor a napokban András vagy Andrással, a gyökerek nem tiszták, kiderítettük, hogy van promós jegy Kaunasba innen direktbe, meg vissza. 19 euróért, az első 20 foglalónak mindenféle plusz költség nélkül. Hát mondanom sem kell, lázba jöttem, így elkezdtem utánanézni, mint állat a dolgoknak. A menetrend pont jó, szerda este indul, éjjel ér Kaunasba, ahonnan van rögtön busz Vilniusba, 1.40-re ér oda, visszafelé a repcsi meg vasárnap jön. pénteken csak egy előadás van, csütörtök sem vészes, így nyilvánvalóvá vált számomra, hogy menni kell. Beszéltem Brammal, teljesen lázba jött, hétfő este megvoltunk 4-en, de még volt pár kör hátra. Couchsurfingen azonnal kezdtem szállást keresni. Bram diplomát ír, így neki el kellett kéreckedni, Alex ég húzta a száját kicsit, hogy meg fogunk halni, András kitalálta, hogy lehet, hogy máskor is mehetnénk, nekem meg kiderült, hogy péntekre esik egy üzemlátogatás, amit még nem tudtam, hogy kötelező-e. A lényeg, hogy végül mindenkinek megjött a kedve, el tudunk lógni és a többi hétévégn sokkal drágább a jegy, így tegnap mindent lefoglaltunk, szállást is kapunk két éjszakát Vilniusban és két éjszakát Kaunasban két helyi fiatalnál. Sajnos ez alatt az egy nap alatt elkapkodták a promó jegyeket, így nem 20, hanem 35 euróból fordulunk meg, a busz pedig 20 lesz, így egyelőre úgy tűnik, hogy kb. 60 euróból fogunk eltölteni 4 napot Litvániában, ami nem tűnik rossznak :) Ja és olcsó a sör, úgyhogy még lehet, hogy egy értelmes este is belefér.

Sajnos eszembe jutott, hogy micsoda csapás ez a világnak. Leáldozott a road-moviek kora, kiszámoltam, hogy ennyiből kétszer tudnék leautózni a Balatonra egy kis fogyasztású autóval. Ami elég gáz. 600 km autózás vs.1400 km repülés + 200 km vonat. De ha egyszer menő mérnök leszek, senki sem akadályozhat meg abban, hogy egy csillogó, sárga, kétütemű Trabival meghódítsam Gibraltárt. Megint.

Egy hónapja Finnországban...

Ennek a ténynek semmi köze nem lesz ehhez a bejegyzéshez, csupán egy ténymegállapítás. Egy hónap telt el és még 4 maradt élvezni a klímát. Próbáltam összefoglalni, de semmi értelme, közben meg pörögtek az események, úgyhogy akkor következzen az elmúlt napok históriája!

A látogatós hétvége

Talán csütörtök körül veszett el a szál megint és az események láncolata pénteken indult be újból, innen érdemes tehát kezdeni. Ezen a napon megérkezett András haverja, Peti. Malév géppel, ami ugye egy külön történet, ezért ide rögtön egy CSILLAG kerül a mondatba. Valamint megérkezett Csabi is, aki gépész évfolyamtársunk és Lappenrantában tanul, ami szintén érdemel egy CSILLAGot. Most a CSILLAGoktól eltekintve, unalmas lineáris, narratív technikával folytatom. Tehát megérkeztek, így közös programot szerveztünk. A legutolsó Finnish Society and Culture (ami innentől csak FSC lesz) órán mondták, hogy a Vapriikki múzeum péntekenként 3-6-ig ingyenes, így eléggé kézenfekvőnek tűnt, hogy ide megyünk délután. Alexszal 4-ig van óránk, utána még ment a tökölés, így végül 5-re voltunk a múzeumnál, maradt egy óránk megnézni. Igazából pont elég volt, de szívesen visszanézek majd még egy-egy ingyenes estén. Hogy mi volt benne? Hát ilyen tipikus, amit találtak a tamperei pincékben és padlásokon, egy teljes cipőgyártó sor, sok-sok hokicucc, egy adag csinos motor, kis háborús kesergés, kis büszkeség a vízi erőművel kapcsolatban (ha jól sejtem Tampere volt az első város, ahol az egész városban volt villany közvilágítás vagy valami hasonló, de a lényeg, hogy mivel van 18 méter a két összeérő tó szintje között, itt állandóan van, és könnyedén van, villany). Ja és volt egy dinó makett is, ami persze kötelező tartozék minden múzeumban. Szóval érdekes volt, látványos és igényes, egy csomót fotóztam, amiből a képregény kedvelők mindjárt kapnak is párat.

Álarcos bál. Régi hoki kapus cuccok.

Mindig is tudtam, hogy a lelkem mélyén ez vagyok.

Elég szép darab.

Ez se kutya.

Utána mi más következett volna, ha nem a public sauna CSILLAG , ami azért sokat változott az utolsó alkalom óta, ugyanis a tó befagyott, a hőfoka 8-ról 1 fokra esett, míg a kinti hőmérséklet -20 körül járt. Isteni volt megint, most kipróbáltuk a száraz szaunát is (amiről eddig nem tudtam, de itt van az épület másik végében) és 3x is megmerítkeztünk a tóban, amiben csinálnak egy kis vízmozgást a lépcsőnél, hogy ott ne fagyjon be. Vicces, ahogy az ember haja és szemöldöke tényleg 2-3 perc alatt keményre fagy, az élmény meg leírhatatlan(ul jó). Este Csabival dumáltunk, míg András Petivel felült a vonatra és elmentek Ouluba, majd Rovaniemibe.

Na de héélóó, hát most hol lehet így úszkálni?

Szombaton gyakorlatilag az első program az ebéd volt CSILLAG. Alex meg Csabi bementek a városba megnézni aztat, nekem annyira nem kívánta a testem, így inkább hazazúztam és befejeztem talán valami házit vagy nem csináltam semmit. Ja amúgy nem ez volt, mert szombat reggel -28 fokra ébredtünk, így eljött az idő, hogy kipróbáljuk a Mpemba effektust, melynek a lényege, hogyha kidobsz az ablakon 2 dl forró vizet, akkor az nem ér le víz formájában, egyrészt elgőzölög irdatlan gyorsan, másrészt meg a porlasztott víz/gőz mondhatni vízgőz azonnal hóvá fagy. Mivel hihetetlen, ezért meg is örökítettem, így imígyen nosza hát vala, tessék lehet ámulni-bámulni, itten van no nézzétek felebarátaim HáDé minőségben:

Mpemba

Most kis hétköznapok a Szabó-családban következik. Szóval épp elnök választás volt az elmúlt időszakban és ami ebben itt jó, hogy ha nem mondják, akkor nem veszed észre. Nem lép minden nap egy aláírásgyűjtő a szádba és nagy vigyorgó fejek sincsenek mindenhol. Amúgy ezek a giganagy, gigaronda plakátok itt ábszolúte nem jellemzők.
A persze sztori a finn-magyar hasonló szavakkal kapcsolatban. Történt a minap az Úrteremtő Sárkány évének 636. napján, hogy Alextól megkérdezte reggel Ville CSILLAG, hogy vehet-e a teából, mire Alex gondolkodás nélkül rávágta, hogy persze. Kissé meghűlt a levegő, Ville kérdezte, hogy mi? Alex mondta, hogy ja bocs, ez magyarul volt, mire kiderült, hogy finnül ez s*gget jelent és egy gyenge káromkodás. Mármint a persze. És persze csontra ugyanígy ejtik. Úgyhogy kedves nyelvszakértő olvasóim, vannak közös szavak, igen vannak, leástam a gyökerekig és kiderült hogy léteznek ilyenek, csak kissé eltorzult a jelentésük az évek során.
Eljött a mosás napja tegnap, így meglepő módon kimostam a cuccaimat. A probléma csupán az, hogy egyik szárító sem működik, sőt a centrifuga is meghalt, a mosógép, amivel csapattam, az meg nem tudja eme igencsak praktikus funkciót, így 21.50 perckor kissé tétlenül ácsorogtam a mosodában, miután egy óra szárítózás után csurom vizes volt mindenem. Majd végigteszteltem az összes mosógépet és kiderült, hogy kettő is tud külön centrifuga programot, aminek nagyon megörültem. Szerencsére pont megjött Ville, aki hasonló cipőben járt és szerencsétlenségére betette az egyik csilivili masinába a cuccát centrifugázni, míg én egy régebbit választottam. Közben csorogtak a percek, 22.05 volt, így könnyen kiszámítható, hogy hány percet töltöttünk anyázással. Mindenesetre már boldogan forogtak a dobok, amikor pjüüüüüüüü elment a villany, ugyanis záróra volt. Hála a mutánsnakhittoposszumtetemnek, az én gépemet mechanikusan ki lehetett nyitni, azonban Ville, hát ide nem tudok megfelelően cizellált szót tenni, beszopta, az övé csak elektromosan nyitható, így kénytelen volt ma reggelig várni, mire kivehette. Azért a centrifuga nem volt annyira tuti, este hallottam, ahogy kopogott a linoleumon a víz, néha pedig egy kettő a nyakamba is hullott, de a lényeg, hogy már majdnem szárazak.


Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem...

Szóval egyenes ágon a csillagok.
Malévval jött a srác, majd újabb 160 euro befektetéssel haza is tud repülni, valami mással. Egy nappal később. De legalább elmondhatja magáról, hogy egyike volt az utolsó utasoknak. A lényeg, hogy a Ryanair rácápázott, így van most már Budapesten is. Stay tuned, ahogy a művelt bangladesi mondja, mert akár 20 euróból meg lehet fordulni Malagában. És hogy ezt most így honnan? Következő bejegyzésből kiderül ez is...

Szóval Lappenranta szívás, örülök, hogy nem oda kerültem. A szép finn álom is foszladozik azért, épp itt volt az ideje. Csabi mesélte, hogy napi 7 km-et biciklizik a -25-ben, 80 euro a havibérlet a buszra, egy hónap után kapott diákot. Amivel ugyanúgy 80 euro a helyi tömegközlekedés, mert csak a helyi diákoknak van kedvezmény. Azért a vonatokra és buszokra megvan az 50%-a, de azért ez micsoda szívás már.

Eszembe jutott a szaunában, hogy mondják, hogy a finnek intim szférás buborékja meglehetősen nagy, még Jouni is mesélte. Teljesen elkezdett érdekelni, de hiába kerestem a neten, egy nagyokos bölcsésznek nem jutott még eszébe ezt valahogy megmérni, kimutatni. Vagy csak én voltam béna. A lényeg, hogy mennyire érdekes, hogy a szaunában ez teljesen megdől. Mindenki hozzácuppan a másikhoz, még beszélgetnek is és Ville mondta, hogy családon belül, baráti társaságban mindenki mindig meztelen, teljesen természetes ez. Mintha ez is valahogy ilyen ősi gyökér lenne, hogy a meleget, biztonságot adó épületekben azért nem azok a jégemberek.

Ez kicsit személyes, de hurrá, nagy csoda történt. Stabilan átléptem a 60 kg-ot, ez a minden nap fél kg saláta meg nyugi azért elég jó hatással van az emberre. Persze felvetődhet a kérdés, hogy ezt honnan tudom, de ezért jó, ha az ember second hand shopokba jár és kipróbálja a mérlegeket, hogy melyik mennyire jó :) Sajnos a színe egyiknek sem adta, így nem vettem egyet se. De lehet, hogy a jövőhéten...

Ville sajnos nem tudott hozni lékfúrót, így most ez elmarad :(

Sok dolog van még, azt a következő bejegyzésben...