NYÚLVADÁSZAT

De előtte más egyéb. Kiköltözött ma Ville. Csak úgy elment és itt hagyott minket. Najó, nem csak úgy, megvan mindenkinek mindenféle kontakt és elvileg jön októberben Budapestre maratont futni. amit amúgy már teljesített egyszer.

Elmaradt a bloggal most, mert elmaradtam magammal is, pörögtek az események a héten. Áprilisban egy hetet fogok mindössze itt tölteni, ugyanis kb. 5000 km utazás vár rám. Mindenféle jegy foglalás meg éjfélig filózás meg repülőjegy, vonatjegy vétellel voltam elfoglalva. Végre lefoglaltuk az autót Lappföldre, szerdán este indulok is, már nagyon várom.

Össze-vissza jönnek a gondolatok, így kissé hektikus lesz a bejegyzés, csak egy koherens sztori lesz a végén, mert az friss. Szóval először kis finn gasztronómia. Ami nem létezik és most Ville meg is erősítette ezt az érzésünket. Ugyanis közeleg Húsvét és a polcokra kerül a híres-neves Mämmi. Jó kérdés, hogy miből van, rozsdara talán kátránnyal vagy valami gumiipari hulladékkal keverve, mindezt masszív, zselés állapotban. Ville vette nekünk, bejött a konyhába, a szokásos flegma fejjel bevágta a hűtőbe, majd megjegyezte, hogy; mämmi. külföldieknek. a japánok biztos sokat fizetnének érte. Csináltunk kis Ville búcsúbulit, aminek a hangsúlya a hűtőben található maradék vodkára és a pálinkára helyeződött. Átjött Bram, itt volt András is és ment a beszélgetés. Na meg a mämmi evés. Ville tapasztalt módon kivett egy egész kanállal, elénk rakott egy doboz tejszínt és cukrot, majd mondta, hogy ez talán segíthet valamit a dolog. Hát igen, mit ne mondjak. Ez az ízvilág semmihez sem hasonlítható. Egyszerre nagyon édes és nagyon nem, nagyon rossz de néha ehető, az elején még azt hiszed, hogy akár még egy kanállal is meg tudsz enni, a végén meg azt sem érted, hogy ennyit hogy sikerült. Azért legyűrtük. A fél dobozt. Ville mondta, hogy neki a következő 5 évre elég is lesz, András meg eleresztett egy hülye poént, hogy neki ízlik és vehetne neki Ville még egy dobozzal, erre tessék, Ville elment, a Mämmi meg ott figyel a hűtőben. Mindegy, 2013-ig eláll, úgyhogy jó lesz még a következő lakóknak :)

Jól érezhető az állaga...

Hmmm

Bye-bye Ville.

 Közben úgy döntöttem, hogy nem megyek most el Tallinnba, bár a hátam már elég jó, minden nap tornázok legalább 3x meg egy tonna magnéziumot eszek, inkább rápihenek Lappföldre. Még azt is sikerült elérnem az Eckerő Line-nál (értsd, addig idegesítettem őket), hogy visszakaptam a hajójegy árát, így gyakorlatilag semmit nem buktam, csak egy 1,5 euros akciós vonatjegyet Hämeenlinnából Helsinkibe. Mert Hämeenlinnába elmentem azért. Brammal szóltunk a CS hostoknak, hogy nem megyek és ő a kapcsolattartó, remélem minden rendben megy most nekik. Bram amúgy totál ko, pár napja kipurcant az egyik sütő, amiben épp 1 millió volttal kísérletezett, így maradt kb. 3 hete befejezni a diplomáját. Így is minden nap 17 órát van az egyetemen, de most még ez is hátráltatja...

Szóval elmentem Hämeenlinnába a srácokkal. Az út jól indult, Tampere vasútállomáson egy finn alkoholista meghallotta, hogy angolul dumálunk, majd odajött ő is pörfikt angollal társalogni. Igazából teljesen rendben volt a fószer eltekintve az alkoholfelhőtől.Utána ripsz-ropsz Hämeenlinnában voltunk, ahol lényegében csak egy vár van, az idő amolyan tavaszias volt, kis szitálás aztán nap. Maga a vár belseje zárva volt már de körbe tudtuk járni meg az udvarba is bemehettünk, majd megmásztam a falát, úgyhogy jó volt. Nagyon hasonlított a hely amúgy Trakaira, de mindjárt jönnek itt a képek. Ja meg találtam egy biciklit. Igaz, a tóban volt egy méter mélyen :)

Vár innen...

Vár onnan...

Legolcsóbb vonat volt, de 160-al csapatta :)

Visszafelé tartva a vasútállomásra  még belefutottunk egy Iron Sky promó vetítésre, ahol ingyen pólót osztogattak azoknak, akiknek volt jegyük. Mivel tök nagy tömeg volt, gondoltam bejátszom a dolgot, de a végén akkora hülye voltam, hogy megkérdeztem, hogy mennyibe kerülne egy, ahelyett, hogy annyit mondtam volna, hogy egy L-est légyszi. Így lecsúsztam róla. A sok finn geek meg együtt fotózkodott a nácinak öltözött igen tehetséges hostess lányokkal :)

Na meg pár szót megér a leghazaibb élmény. A vasútállomáson belefutottunk egy igazi dzsippó bandába, románul zajongtak, betelepedtek a meleg váróba, meghekkelték az 1 eurossal működő wc ajtót, hogy bent mosni tudjanak, a lopott iPhoneokat töltögették a csomagmegőrző konnektorából miközben a váró közepére köpködték a narancsmagokat. Persze gondosan a kamera holtterében. Ja és 8-an. Csak azért nem haltunk meg, mert volt egy kamera...

Na és akkor egy kis NYÚLVADÁSZAT :) Visszajött a tél, hurrá :) Fagy és szakad a hó, így miután András új lakótársát (aki Sebastian, francia és kábé egyelőre ennyi elég is róla) lefektettük aludni, elmentünk sétálni. Sétáltunk itt a Telepen, dumálgattunk, mikor a szemem sarkából megláttam egy irdatlan tapsifülest, ahogy a parkoló autók között vágtázik. Nahát, usgyi neki, a friss hó a barátunk, rögtön egy karoló hadművelettel kezdtük és ki is ugrasztottuk a dögöt az egyik autó alól. Egy bő 15 perces nyúlvadászat lett, többször bekerítettük, igazából olyan nagyon nem volt szívbajos. Mint ahogy az a két kacsa sem, akikkel útközben találkoztam, a járdán totyogtak éppen hazafelé és nem értették, hogy miért fotózom őket 1 méterről :) Sokat próbáltam a nyulat lekapni, végül az utolsó bekerítő manővernél egy autó mögül nagyjából sikerült is, kb. 5 méterre volt. Igazi vérnyúl volt, fehéres szőrrel és meglehetősen nagy testmérettel. Mondjuk úgy, hogy Andrással kettőnknek elég lett volna egy hétvégére. De úgy tűnik, hogy ma is éhen maradunk :)

A préda.

A vadász és az üldözött.

Kacsák. Éjfélkor, hóesésben, a Telepen.

Állati jópofák voltak. Így utólag belegondolva igazából az egyik Andrásnak, a másik nekem egy vasárnapi ebédnek jó lett volna...

Holnap április? Ugyanmár kérem, azért itt még javában küzdeni kell.

A legjobb kép a vérnyúlról, ami alapján simán egy macska is lehetne. De sajnos nem pózolt...

40000 év nem volt elég...

Az olvasottság riasztó mélyponton van, mely jól tükrözi, hogy az írások az utóbbi időben nem szólnak semmiről, unalmasak vagy egyáltalán nem is léteznek :)

De azért csak folytatom. Ugyanis ma reggel hivatalosan is megerősítette a dokinéni, hogy kimozdult az egyik porckorongom hála a túlterhelésnek és a szokatlan mozgásnak ja és az egész napos napozásnak meg azért a szauna sem kellett volna, egy kis bemelegítés is elfért volna a síelés előtt.. szóval na, összejött, ez van. Minden esetre a rendszer nagyon jól működik, mármint az egészségügyi. Legalább ezt is megtapasztaltam arról nem is beszélve, hogy DE HÁT KI VAN FIZETVE :)  Szóval ugye pénteken az ápolónővel beszélgettem, ma meg kaptam időpontot hajnali 9.50-re, ide a TUT rendelőjébe, ami egy kisebb kórházzal egyenlő és csak diákoknak van. Felvettem a városba menős ünneplőmet és 9.45-re ott voltam, majd láss ezer csodát, halálosan pontosan hívott be a mosolygós finn orvos és teljesen képbe volt, hogy mi van velem, látszott, hogy előre felkészült a pénteki beismerő vallomásomból. Azért meghallgatta még egyszer, megint very good volt minden, hála az internetnek legalább annyira felkészült voltam a porckorong problémák gyakorlati oldalát tekintve, mint ő. Jól megtornáztatott az öreglány, megvizsgálta, hogy mindenféle lábizmommal szimmetrikusan tudok-e taposni, ilyenek, de persze ez mind rendben volt. Majd mondta, hogy ja hát elmozdult valószínűleg a síelés folyamatos csípőmozgásának köszönhetően, de megmaradok. Kedvesen hozzátette, hogy egy 20 éve ezt még megműtötték volna és kivették volna a porcot, de ma már nem csinálják, mert nem ez a helyes eljárás. Hiába, az emberi test az elmúlt 40 000 évben maximum a koponya űrtartalmában (már akinél...) és a klikkelgető izmok drasztikus erősödésében változott, de a gyógyítási módszerek elég lassan konvergálnak az ésszerűség felé. Na mindegy, kaptam gyogyótornát finnül :) meg egy hét napos gyenge fájdalomcsillapítót, meg pár instrukciót. Mondtam, hogy megyek majd Lappföldre, mondta, hogy oké, majd ha síelni kezdek, akkor... de a mondatot már nem tudta befejezni, mert mondtam, hogy nem, köszi, nem fogok most egy ideig.

Külön bekezdést érdemel, hogy amikor 100 évesen cavintont  kell szednem, akkor is emlékezzek rá, mikor a finn élményekről filózom, hogy ezeregy köszönet Andrásnak, aki sokszor jobban aggódott, mint én, ellátott magnézium tablettával és segített bevásárolni, amikor háztartásunk kenyérkészletei kiapadtak és mindenki másnak baromi fontos dolga volt.

Tallinnt azért most kihagyom, a jegyet ingyen át lehet íratni másra, de egyelőre nincs senki, aki menne. Ha ez nem meg, akkor eltolom áprilisra és majd megyek Andrással vagy egyedül vagy ahogy alakul. Hämeenlinnáig azért azt hiszem elugrom csütörtökön, de majd meglássuk. Kéne, különben elvesznek az olvasók :)

Közben a tombol a tavasz, esett megint 10 centi hó és most fagy is kinn, de pár virág azért kibújt már. Na megyek, mert az üldögélés nem kellemes, inkább jól megropogtatom a csontjaim!

Ott jön a tavasz, na ott, nem látod?

Itt e héló, ni ottan lessed! Jaj de szééép virágok vannak a rééééten...

Nyami, nyami.

Miközben nyavalyogtam Villének szülinapja volt. Egy hét múlva lelép amúgy. Még jó, hogy érkezett kis pálinka... Kippis!

Egy igai tavaszi hózápor a toronyból.

Egy kis plafonvizsgálat...

Tehát a nagy hallgatás oka egy kiadós hátfájás, amit egy kis kikukucskáló porckorongnak köszönhetek, ami épp most gondolta úgy, hogy meg kell ismerkednie a gerincen kívüli világgal. Hiába másztam meg a Pilist a nyáron kétszer is napi 3x egy 20 kilós zsákkal, ez a kis drága most gondolta úgy, hogy tönkre kell mennie. Persze én is hülye vagyok, a múlt heti síelés meg aurora vadászat után fájdogáltam a hátam, valószínűleg az egy napos ülve napozás sem segített neki, de a vasárnap esti szauna volt az utolsó csepp a pohárban. A hétfő reggel már kissé nehezen indult, leginkább nem indult, mert se menni, se hajolni, se feküdni, se ülni nem akaródzott annyira. Kedden már egész kiválóan voltam, már nem fájt, ha fekszem, közben utána is néztem az ellenszereknek, így tornázni kezdtem meg pihenni, a héten az órákat kihagytam, de szerencsém is volt, mert egy csomó pont elmaradt. Pénteken bementem az egyetemi rendelőbe, ahol épp csak ápolónő volt, lényegében ugyanazt mondta el, amit már tudtam, mondta, hogy a torna és a pihenés very good, ennyit tudok tenni az ügy érdekében, de hétfőn menjek vissza orvoshoz, mert ezt muszáj megnézetni, úgyhogy háromszoros hipphipphurrá. De legalább elszórakoztatom az aggódó közönséget, most már nem a "kezed hogy van" lesz a nyitó kérdés, hanem a "hátad hogy van" :). Remélem tovább azért nem folytatódik.

Közben a héten Tallinn is szerveződött, mivel 150 éves a finn vasút épp vannak akciós vonatjegyek Helsinki és Hämeenlinna között, ami pont a Tampere-Helsinki útvonalon fekszik és ugye egy kastély is van ott, így amúgy is megnéztük volna, minden esetre így csupán 1,5 euro lesz a 7 euros jegy, ami nem rossz. Indulás csütörtökön, megnézzük Hämeenlinna várát, majd alvás Helsinkiben, ahol közben találtunk Brammal szállást CS-en egy újságíró/riporter lánynál aki agyon van tetoválva és saját műsora van valami finn tv csatornán, úgyhogy mindenképp egy érdekes élmény lesz :). Másnap reggel rögtön irány Tallinn, itt két napot töltünk és egy észt családnál fogunk aludni, majd vasárnap hajnalban vissza Helsinkibe, megnézzük a várost és este már itt is alszunk Tamperében.

Hogy 3 napra rá induljunk Andrással, a haverjával, Chiarával és Anával Lappföldre végre egy kis RÉNSZARVASVADÁSZATra! Egyelőre az autóbérléssel küzdünk, mert 25 év alatt mindenféle extra díjat számolnak fel, plusz extra díj azért, mert ketten fogunk vezetni (biztos, ami biztos) (egyszerre :) ), plusz némelyik bérlőnél extra díj, mert át akarjuk lépni a határt (Norvégia - Jeges-tenger), nem egyszerű. de végül is megéri, kicsit lesz több, mint a busz és oda megyünk, ahova akarunk. Valószínűleg Lappföldről egyszerűbb lesz utána írni, mert még nem tisztázott teljesen, hogy mikor és hol leszünk, minden esetre a vonatjegyek már megvannak!

Ja és kiderült, hogy véglegesen vizsgástól, feladatostól 4-est kaptam Managementből, ami tök jó, mert ez az egyetlen, amit el akarok fogadtatni otthon, hogy ne kelljen még valami gazdasági borzalmat végigszenvedni otthon. Azért mégis jól mutat az indexben egy 4-es angol tárgy, még ha egy nagy kamu is volt :) Sajnos a másik két vizsgán még mindig ülnek, azért örülnék, ha meg lenne már az eredményük...

Itt a tavasz!

 

Megérkezett a tavasz! Újabb 10 centi hó hullott!

Blinded by the light avagy egy kis életigenlés

Lehet utálni. Miközben a sorokat pötyögöm kinn ülök az erkélyen, ahol tűz a nap, sikít a gitár és töltődik a test. De kicsit azért visszaugrom a tegnap estére is, mert megér egy mesét. Linearitás most annyira nem lesz, mert nem olyan a kedvem.

Szóval tegnap este Aurorát néztem. Alexszal és Andival vágtunk neki még rögtön naplementekor a szokásos buszútnak, bár egész nap tisztulást írt az előrejelzés, még javában hömpölygött a melegfrontos dzsuva, de azért bizakodó voltam. 8 körül értünk ki, teljesen tiszta ég fogadott és kb. 9 körül be is indult az aurora. Persze megjöttek a felhők, így néha teljesen eltűnt a szemünk elől, de 10 körülre megint teljesen kitisztult az idő. Most nem volt olyan erős, de folyamatosan ott volt. Megjött Atacan is a fotóapparáttal, kérdezte milyen volt, korábban, mondtam, hogy szerintem a tutiról már lemaradt. 11-kor kellett volna elhagyni a terepet, de úgy döntöttünk Andival, hogy maradunk, mert talán ez az utolsó este, amikor tiszta az idő és látni. És közben megjött az este második főszereplője az Aurora után.

Egy beazonosíthatatlan korú hölgy, dáma, lady, talán ezek a szavak illenek rá. Mintha a mumin mesékből lépett volna ki. Vagy a ’20-as évekből valahonnan, egyedül az irdatlan állvány és a bazi fényképező nem stimmelt. Atacan ismerte, kiderült, hogy a helyi obszervatóriumból az egyik csillagász, Aurora mester. Meglehetősen szürreális, finn látvány volt, ahogy kalapkában, egybebáli ruhában, csizmában botladozott a lefagyott talajon az állvánnyal. Az egész jelenség nagyon titokzatos és sejtelmes volt, mintha egy szellem jelent volna meg az éjszaka közepén. Megfontolt, mély hangon kérdezte Atacant, hogy mi a helyzet, aztán én is beálltam a beszélgetésbe, mert egy jelenséget nem lehet kihagyni. Nagyon kedves volt amúgy mindenkivel és szép lassan lehullott a titokzatosság leple is. Mesélt arról, hogy nagy Aurora vadász és most, hogy már 8 éves a fia, otthon meri hagyni a telefonnal, hisz ezt az Aurora maximumot nem lehet kihagyni. Jól kifaggattam a lehetőségekről, így kiderült, hogy májusban is simán lehet látni, bár nagy szerencse kell hozzá, de igazából csak az éjszaka hossza illetve nem létező hossza a probléma. Mondtam neki, hogy múlt hét szerdán láttam az elsőt, mire azt válaszolta, hogy akkor bizony tényleg eszetlen mázlim volt, mert ő az elmúlt 5 évben ebben a két hétben látta a legnagyobb aurorákat itt Tamperénél. Mivel a fény, ha halványan is, de még mindig ott volt a horizonton, eldöntöttem, hogy maradok 1-ig, bár akkor már drágább a busz, de legalább van. Úgyhogy visszaültem a kis padra és bambultam tovább a csillagokat és a horizontot. Még két hullócsillagot is láttam, elég szép nagyokat. A Jelenség, Emma, közben ide oda cikázott és fotózott, belemászott a mély hóba, hátrébb ment 5 métert, majd előre, majd jobbra, majd balra. Egyszer csak megkérdezte, hogy ugyan tudok-e neki segíteni, azt hittem, hogy épp fullad bele a tóba, mert megint valahol a jég szélén a mély hóban szenvedett az állvánnyal, úgyhogy pattantam fel, mikor annyit mondott, hogy csak üljek vissza, mert ahogy gubbasztunk Andival a padon az micsoda fotótéma. Visszaültem, majd nagyon megköszönte ezt :). Közeledett hajnali 1, már meglehetősen hideg volt, amikor mondta, hogy megy és annyira rendes volt, hogy hazafuvarozott minket meg Atacant, mert úgyis Hervanta mellett lakik. Hazafelé kérdeztem, hogy szoktak-e itt tavasszal olyan irdatlan viharok lenni, mint otthon, de mondta, hogy itt nem jellemző, aztán a tornádókra terelődött a téma, mert nagy viharvadász is, mondtam, hogy tavaly előtt akadt pár Kis Hazánkban, így úgy belelkesült, hogy a képért cserébe küldtem neki Magyarország tornádó térképet pár videóval képpel. Tegnap is egy érdekes embert ismertem meg.

Most már értem, miért hadonászott a mobiljával a fél méteres hóban.

 A vasárnapom ennek megfelelően 11 órakor indult, méghozzá egy reggelivel az erkélyen, mert annyira sütött a nap. Aztán itt ragadtam, kissé kusturicásan. Bakancsban, mert a lábamra nem süt a nap, felmosó vödörrel a talpam alatt, hogy stimmeljen a magasság a legújabb guberált irodai forgószékünkhöz és egy laptoppal, amiből Dire Straits borítja el a környező étert. Élni tudni kell.

Ville nem rég jött haza síelésből és most úgy érzem, hogy ezt a beszélgetést meg kell örökíteni. Csak úgy emléknek.

V. – What are you doing?! (nevet)

A. – I’m just simply enjoying my life!

V. – Hmm.

5 perc szünet, mellettem áll az erkélyen.

V. - I was at Näsi järvi, I skied to the eastern part of it.

A. – And how was it? How long was it?

V. – Around 2 hours.

A. – Ahh, so 40 kms whit your speed. (mosoly)

V. – Nooo. I don’t know.

5 perc szünet.

V.  – But it was good.

 És aztán beült a szobájába és azóta is ott van, lehet amúgy, hogy tanul. Micsoda szívás :)

És akkor most kis történet a székről. Múlt héten vettük észre, kitette valaki, aztán gondoltuk a bulikon úgyis mindig kevés a szék, egy ilyen kényelmes irodai forgószék mindig jól jön. Ohh épp a Southbound again megy, aki nem ismeri, kötelező darab, anélkül nem lehet érteni ezt a lounge, chill-out (LÖNCS, ugye-ugye? :) ) hangulatot. Szóval fel is hoztuk, majd rögtön beleültem. Volna, ha nem fordul ki alólam az ülőlap és nem repül el a szék a kerekeken. Ugyanis valami idióta kivette a rögzítőcsavart az ülőlap hátuljából :) Na hát jót röhögtünk Alexszal, megbeszéltük, hogy ez a franciák széke lesz a bulikon, majd félre gurítottuk a konyha sarkába. Este benn ültem akkor a gépnél, amikor hallom, hogy Ville a konyhában matat, majd egy kis zaj, majd elereszt egy irdatlan PERKELE-t :) Ő is kiesett a székből :) Ezután száműztük a széket az erkélyre. Azóta ott szomorkodott ma reggelig, amikor kezelésbe vettem. Muszáj volt tenni valamit, mert napozva akartam reggelizni és olyan nincs, hogy én ezt nem oldom meg valahogy, így pont találtam egy törött vállfát az erkélyen, amivel nemrég a lefolyót tisztítottuk is addig ügyködtem, amíg a fém akasztót be nem egyengettem a csavar helyére. Így most majdnem tökéletes, minden esetre nem vet le magáról, mint egy dühödt bika. És még egy ruhát is lehet akasztani az aljára :) Közben valaki valahol vasárnapi ebédet „főz”, mert elég komoly égett füsthullámok érkeznek, szerintem alulról, ahol valami közel keleti népség vert tanyát.

Az első rovar odakint

Egyelőre ennyi a mai délelőttről, most megpróbálom megnézni a Forma-1-et onlány, majd este kicsit dolgoznom is kell, mert mosás van. 7 után azért belefér szerintem egy szauna, ha pedig tiszta marad az ég, akkor irány ki a tóhoz üldögélni egy pár órát a hidegben és bambulni a horizontot.

Dilemma

Tegnap este komoly dilemmám volt, mert az időjárás előrejelzés estefelé hirtelen megváltozott és teljesen kitisztult az ég. Ugyan az aurora előrejelzés nem volt a legtutibb, mégis valahogy éreztem, hogy ki kéne nézni, hátha. Atacant kérdeztem, mondta, hogy ő sem megy, aztán úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek Brammal síelni, mert már nagyon olvad, Ville is lelép két hét múlva, úgyhogy annyira már nincs sok lehetőségem. Szokásos 8-kor találkoztunk Suolijärvinél. A srác meglehetősen frusztrált volt, 7-re ment suliba, 7-ig csapatta a méréseket és még este is vissza kellett mennie. Látszik is rajta, hogy napról-napra fárad. A pálya nagyon jó volt, egész nap olvadt, de mikor kiértünk már fagyogatott, így eszeveszett gyors volt, nagyon csúszott. Bram az első kanyarban bele is állt a mély hóba, mert annyira nem sikerült bevenni az ívet :) Elég mókás, ahogy a hórihorgas srác 2 méteres lécekkel beleáll a fél méter hóba :) Semmi baja nem lett persze, azért így, hogy nincs lerögzítve a sarok, nem kell annyira félni az esésektől. Csapattuk tovább, már jól megy, már élveztem teljes mértékben és nem is fáradok el olyan hamar, eddig a technikám még nem volt túl olajozott, ezért 3x annyi energiát használtam, de most már sokkal jobb a helyzet.

Kis intermezzo következik; mikor indultam síelni, Ville meglátta, hogy farmerban megyek és teljesen megbotránkozott. Mondta, hogy nem mehetek farmerban síelni. Csak így, pont. Kérdeztem, hogy miért nem, eddig is így voltam, mire annyit mondott, hogy "mert fura" és nem, majd bement a fürdőbe, kihozta az egyik sífutó nadrágját és szó szerint hozzámvágta, hogy "take it, it's clean" :) Persze nem kezdtem el öltözködni, mert már így is lenyúlom a lécét, nemhogy még a ruháját is vigyem, így befejeztem az öltözködést és épp mentem ki az ajtón, amikor megláttam a szemében a döbbenetet, hogy farmerban megyek, tényleg. Szóval a pályán a második körnél elment mellettünk egy igazi pro finn, aki a szaunában született sífutó léccel a lábán, és igen, az ő szemében is láttam a megbotránkozást, egy pillanatra elfelejtette, hogy finn és megnézte ezt az iszonyatos kihágást. Mondtam ma reggel Villének az esetet, aztán kérdeztem, hogy most akkor mi van, annyit mondott, hogy az ő cucca ugye komoly versenycucc, így fura, ha egy farmeros ember megy vele, mert ez így a finn logikával sehogy sem magyarázható :) Azért jófej volt és azt nem tette hozzá, hogy farmeros ember megy vele, sz@arul :)

Megint jól kihajtottuk magunkat, majd visszafelé beszéltem Andrással telefonon, hogy mentek-e ki a tóhoz, de mondta, hogy valami movie night van a suliban, mindenesetre azt lekéstem, ő meg most lelépett Helsinkibe szüleivel. Még vacsoráztam egyet, majd csatlakoztam Bramhoz a suliban, mert persze ment vissza mérni, 10-től hajnali 3-ig ott voltunk, a srác napi 17 órás rabszolga munkát csinál épp. A tegnapi mérések 45 fokon 70%-os páratartalommal mentek, így minden alkalommal bementem vele a klíma kamrába, hogy minél gyorsabban tudjunk munkadarabot cserélni, mert egyszerűen nagyon gyilkos volt benn. Ráadásul fáradt és elég egyszer elfelejtenie leellenőrizni, hogy fesz alatt van-e még a dolog. Átdumáltuk az éjjelt, majd mikor hazaértem itthon vártak az aurorás képek, Atacannak végül semmi dolga nem volt, kiment és megint látta, annak ellenére, hogy az előrejelzés nem volt biztató. Mindegy, igazából én a síeléssel is jól éreztem magam, ma este pedig überriasztás van érvényben, az idő is tiszta lesz elvileg, úgyhogy ma megyünk ki össznépileg.

Találtam közben egy nagyon-nagyon jó videót pont a tegnapi auróráról, így akit érdekel, megnézheti itt, kissé jobb minőségű, mint az én képeim :)

http://vimeo.com/38653299

A tökéletes finn este

A mai nap (is) emlékezetes nap marad. Suli után segítettem Andrásnak lazacot sütögetni, majd megérkeztek a felmenői, így Alexszal és a Németh családdal ebédeltünk, s mint kiderült vannak rajongóim :)

7 körül már készülődtem síelni, elkértem Villétől a cuccot, mert megbeszéltem Brammal, hogy ma este is csapatjuk. Lesétáltam hát a pályához, felcsatoltam és elsiklottam a Suolijärviig, ahol az öltöző van. Ez amúgy totál ingyenes, van benne zuhanyzó, wc, meg egy nagy terem, nagyon igényes. Kicsit várnom kellett Bramra, mert késett, közben betoltam egy fél tábla csokit, úgyhogy újult erővel vágtam neki, immáron professzionális tempóban. Persze zakó azért akadt, de alapjába véve már adta eléggé, élveztem is, így 25 perc alatt lenyomtunk egy kört. Sajnos félreértettük egymást és Bram lelépett, mert azt hitte, hogy később van, 20.40-et mondtam, amit 20.14-nek értett és meggyőzött, hogy nem állítottam át az órát a sports trackerben finn időzónára. Mivel én lelkes voltam, mondtam, hogy tolok még egy kört, azért majd figyelje a telefonját, hogyha nagyon összetöröm magam, akkor ráírok. De persze nem volt semmi, a második kör is jól ment, már a brutál kanyart is simán bevettem 40-el. Nagyon jó volt, tök egyedül voltam. A nyugis siklás közben pont azon filóztam, hogy tisztulgat az ég, milyen jó lenne ma Aurorát látni, de persze hiába lestem az eget, nem történt semmi. Befejeztem a kört a tó körül, csak biztos, ami biztos, majd visszafordultam a Paawola irányába (mert amúgy ez egy kis kerülő, oda-vissza volt). Az ég már totál tiszta volt, így gyorsan átvettem a cuccom és már zúztam is hazafelé, hívtam Andrást, hogy mivan, mondta, hogy ők már a buszon ülnek a tó felé. Hazaértem, csekkoltam a menetrendet, 5 perc alatt átvedlettem, bedobáltam a hűtőből a kaját a táskámba jó igényesssen, majd rohantam le a buszmegállóba. Még az utolsó pillanatban elbizonytalanodtam, mert észak felé igencsak felhős volt, de szerencsére nem fordultam vissza.

10,5 km, 50 min, max speed 43 km/h.

30-assal berobogtam a centrumba és vártam a 2-est, ami 20 perc múlva jött. Gondolkodtam , hogy gyalogolok, de kb. ugyanannyi lett volna és 15 km síelés után annyira nem volt kedvem. Álldogáltam, néztem az eget, majd egyszer csak megláttam megint. Annyira erős volt, hogy még így a főutcáról is láttam, sajnos pont ekkor jött a busz, aminek az ablakai nagyon fénylettek, így nem tudtam tovább nézegetni. Persze minden nénikének pont most kellett buszoznia, így minden megállónál megálltunk, András meg hívott, hogy mivan már, egyel előbb szálltam le mint kellett volna... Aztán rohantam mint állat, majd kiköptem a tüdőm, közben folyamatosan a tó felé nézegettem és láttam is folyamatosan az Aurorát. Majd leértam a sötét részhez és még egy 5 percig pont elkaptam a végét. Találkoztam Andrással és szüleivel, akiknek azt hiszem, hogy írtózatosan borzalmatos nagy mákjuk volt, pont volt is aurora, meg a felhők is pont eloszlottak. Ott volt még Atacan, a török gyerek és a barátnője Daphné, Atacan nagy aurora fan és rengeteget fotózik, így miután András lelépett szüleivel én még velük ott maradtam a tónál, hátha visszajön. Mármint az Aurora. De nem jött, pedig nagyon vártuk, annyira, hogy végül a 20-25 perces sétát a centrumba az utolsó 30-asig 15 perc alatt kellett lefutnunk, hogy elérjük a buszt. Mondanom sem kell, eleget sportoltam ma. De megérte. Holnap is kimegyek, akármi lesz.