Happala-Kappala, dínom-dánom, Hakkinen-Raikönnen, uccu neki, csuhajja - avagy egy fél év Finnországban

2012. január 2., hétfő

Welcome to Tampere!

Sziasztok Mindenki!

Megérkeztem épségben és most megpróbálom gyorsan összefoglalni az aggódó közönségnek (már ha van ilyen), hogy mi a szituácija a nagy vízen túl. Gyorsan, mert az első érdekes információ számunkra az volt, hogy itt GMT +2 h van, szóval már javában dúl a zajtilalom a koliban, értsd az írást 22:12-kor kezdtem vala. Agyilag halott vagyok, bár ez gondolom már kiderült.

Szóval. Január 1-jén egy kicsit kései starttal vette kezdetét a táv, melyet livetracken lehetett követni (flightradar24 :) ), mondhatni eseménytelen repülés volt, Helsinkibe 9 után kicsivel érkeztem, így úgy érzem az átlagsebesség nem volt rossz, a behelyezkedésnél kicsit várni kellett a leszállóra, így az S-elgetés alatt nagyon szép látványban volt részünk, mert Helsinki fényei alulról világították a kis kumókat. A helsinki-i reptér amúgy irdatlan nagy, volt egy óránk az átszállásra (ja igen, többesszám, Alex barátommal indultunk közösen), gondoltam körülnézek, milyen egy finn reptér, így hát bátran elindultam a folyosón a beszállókapuknál. 100 m gyaloglás után elértem a 21-es kaput (miénk a 20-as volt), majd megláttam kiírva, hogy a 39-es 19 perc sétára van, uh. gondoltam visszafordulok. Ezután a nagy story után annyi következik, hogy felszálltunk egy légcsavaros lélekvesztőre, ami 20 izgalmas perc alatt tette meg a maradék kis utat. Ezen a gépen találkoztunk az első echte finnel, egy magas, szőke, rezzenéstelen arcú, kékszemű stewardessel. Kábé ennyit elég is elmondani róla, mert teljesen jól leírja. n1 körül érkeztünk Tamperébe, ahol összeszedtünk még egy magyar srácot, Andrást, aki szintén ide jött. A tiszteletünkre irdatlan hóvihar kerekedett. Najónem, de mindenesetre elkezdett esni a hó. És akkor egyszer csak ELÉNKUGROTT EGY BAZI RÉNSZARVAS ÉS HUSS ÁTNYARGALT A KIFUTÓN!!! jajaja izé, itt még nem. Szóval innen pikk-pakk eltaxiztunk Ivy Fu-hoz, aki egy itt tanuló kínai lány, már előre leegyeztettük vele, hogy az első éjjel aludhatunk nála. A lakása, amiben még egy lány lakott, nagyon rendetlen volt és egy menekülttáborra hajazott, mint kiderült egy német sorstársunkat is befogadta. Nem nagyon ment ekkor még a kommunikáció, elég fáradtak voltunk, így hát elcsaptuk magunkat aludni. Ami nem ment, mert egy kényelmetlen kanapén húztuk meg magunkat, egy lepedővel takarózva és a hazai exportinfluenza utolsó kegyelemdöféseit nyögve.

Frissen fiatalosan ébredtem kb. 1 óra alvás után reggel 9-kor, ami kb. egyenlő a magyarországi reggel 7-el, majdnem sötét volt. Siettünk bizniszelni, beszereztük a lakáskulcsokat és átvettük a kecónkat. Alexszal (Alexxal, Alexsszal, Alekszal, Alex-szal, stb. sokat gondolkodtam rajta) lakunk kb. 70 m2-en + még egy fő, aki egyelőre ismeretlen, mert még nem jött meg. A dizájn a korai hetvenes évek letisztult formáit idézi meg, ám teljesen igényes állapotban, mondhatni trendi retrolakás. Az előző lakók hagytak nekünk pár dolgot itt-ott, például a hűtőben, így a kefírek és joghurtok lejárati dátumából és a répák rohadtsági fokából arra következtettünk, hogy valamikor Karácsony körül mehettek el, de rendes volt tőlük, hogy ezekkel megpróbálták segíteni az első estés túlélésünk. Voltunk Lidliben vásárolni, vettünk minden finomat, persze utána néztük meg mi van a szekrényben, így olajból, cukorból, sóból egy atomcsapásra elegendő van. Most írok a lakásról, valójában az idővonal nem így haladt. Szóval van pár trükkös része. Pl. vacsora közben betört a Finn hóvihar, (ami azóta is dúl) a konyhánkba, ugyanis az elvetemedett erkélyajtó nyílásai az egészséges infiltrációnál (energetikus javítsanak :) (ha mernek ;) )nagyobb mennyiséget engednek be, mindezt hóval vegyítve. A problémát 5 perc alatt orvosoltuk a csomagjainkról levágott fóliából készített szigetelőcsíkkal, ami kopirájtos. Szintén kopirájtos a sajátmagadmegszivatóajtózár kivédése. Ez ugyanis olyan, hogyha behúzod, akkor már kattan is, és elzárja utad a meleg ágyikótól, ha benn felejtetted a kulcsod. Mehetsz egyszál alsógatyában a TOAS irodába, mely két városrésszel arrébb található és csak reggel 8-kor nyit, pótkulcsot kérni. A helyzetet még megbolondítja a már említett infiltráció, melynek hatására az ajtóm hajlamos önálló életet élni. Írtam, hogy meleg ágyikó, amiben csak az hibádzik, hogy egyelőre nincs fűtésünk, így a hőmérséklet a szobában ~15 fok körül lehet, egyelőre még a 0 fok felett. Ideális az infulenza tenyésztésére. Tudni kell, hogy nincs semmilyen ágyneműnk itt, délután nem volt energiánk kibuszozni a halálba venni egyet az IKEA-ba, na meg lehet, hogy holnap kapunk ingyen. Hála Andrásnak, most szereztem egy valamiféle matracbehúzót, ami elég vastag és zipp záros, így akár hálózsákként is funkcionálhat. Ezek a lakásos, ügyintézős kalandok.

Pár szóban az emberekről. Napközben Ivy bemutatta az egyetemet nekünk és közben még jobban megerősödött bennünk, hogy nagyon jó fej. (most elmegyek kicsit, mert a srácok valaminek nagyon küldik egy valamivel, mindenesetre nagy hangja van). Csatlakozott hozzánk még egy mexikói lány, Ana, aki most látott először havat, valamint Jün (vagy valami hasonló) Dél-Koreából, mindketten jófejek, egyre jobban oldódott a hangulat és az angollal sincs gond.

Most így hirtelen elpilledtem és egyre hidegebb van, uh. mára azt hiszem ennyi.

Csekk disz áut, aki nem szeret olvasni annak itt van röviden, képekben:


Remélem túléljük az éjszakát és holnap írok még.

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. én is az Alexszal-ra szavazok :-)

    Amúgy meg örülünk, hogy egészben odaértél, és tök menő a szobád. nem is retro, ez nálunk modern IKEA-nak számít :)

    VálaszTörlés