Lehet utálni. Miközben a sorokat pötyögöm kinn ülök az erkélyen, ahol tűz a
nap, sikít a gitár és töltődik a test. De kicsit azért visszaugrom a tegnap
estére is, mert megér egy mesét. Linearitás most annyira nem lesz, mert nem
olyan a kedvem.
Szóval tegnap este Aurorát néztem. Alexszal és Andival vágtunk neki még
rögtön naplementekor a szokásos buszútnak, bár egész nap tisztulást írt az
előrejelzés, még javában hömpölygött a melegfrontos dzsuva, de azért bizakodó
voltam. 8 körül értünk ki, teljesen tiszta ég fogadott és kb. 9 körül be is
indult az aurora. Persze megjöttek a felhők, így néha teljesen eltűnt a szemünk
elől, de 10 körülre megint teljesen kitisztult az idő. Most nem volt olyan
erős, de folyamatosan ott volt. Megjött Atacan is a fotóapparáttal, kérdezte
milyen volt, korábban, mondtam, hogy szerintem a tutiról már lemaradt. 11-kor
kellett volna elhagyni a terepet, de úgy döntöttünk Andival, hogy maradunk,
mert talán ez az utolsó este, amikor tiszta az idő és látni. És közben megjött
az este második főszereplője az Aurora után.
Egy beazonosíthatatlan korú hölgy, dáma, lady, talán ezek a szavak illenek
rá. Mintha a mumin mesékből lépett volna ki. Vagy a ’20-as évekből valahonnan,
egyedül az irdatlan állvány és a bazi fényképező nem stimmelt. Atacan ismerte,
kiderült, hogy a helyi obszervatóriumból az egyik csillagász, Aurora mester.
Meglehetősen szürreális, finn látvány volt, ahogy kalapkában, egybebáli
ruhában, csizmában botladozott a lefagyott talajon az állvánnyal. Az egész
jelenség nagyon titokzatos és sejtelmes volt, mintha egy szellem jelent volna
meg az éjszaka közepén. Megfontolt, mély hangon kérdezte Atacant, hogy mi a
helyzet, aztán én is beálltam a beszélgetésbe, mert egy jelenséget nem lehet
kihagyni. Nagyon kedves volt amúgy mindenkivel és szép lassan lehullott a
titokzatosság leple is. Mesélt arról, hogy nagy Aurora vadász és most, hogy már
8 éves a fia, otthon meri hagyni a telefonnal, hisz ezt az Aurora maximumot nem
lehet kihagyni. Jól kifaggattam a lehetőségekről, így kiderült, hogy májusban is
simán lehet látni, bár nagy szerencse kell hozzá, de igazából csak az éjszaka
hossza illetve nem létező hossza a probléma. Mondtam neki, hogy múlt hét
szerdán láttam az elsőt, mire azt válaszolta, hogy akkor bizony tényleg
eszetlen mázlim volt, mert ő az elmúlt 5 évben ebben a két hétben látta a
legnagyobb aurorákat itt Tamperénél. Mivel a fény, ha halványan is, de még
mindig ott volt a horizonton, eldöntöttem, hogy maradok 1-ig, bár akkor már
drágább a busz, de legalább van. Úgyhogy visszaültem a kis padra és bambultam
tovább a csillagokat és a horizontot. Még két hullócsillagot is láttam, elég
szép nagyokat. A Jelenség, Emma, közben ide oda cikázott és fotózott,
belemászott a mély hóba, hátrébb ment 5 métert, majd előre, majd jobbra, majd
balra. Egyszer csak megkérdezte, hogy ugyan tudok-e neki segíteni, azt hittem,
hogy épp fullad bele a tóba, mert megint valahol a jég szélén a mély hóban
szenvedett az állvánnyal, úgyhogy pattantam fel, mikor annyit mondott, hogy
csak üljek vissza, mert ahogy gubbasztunk Andival a padon az micsoda fotótéma.
Visszaültem, majd nagyon megköszönte ezt :). Közeledett hajnali 1, már meglehetősen
hideg volt, amikor mondta, hogy megy és annyira rendes volt, hogy
hazafuvarozott minket meg Atacant, mert úgyis Hervanta mellett lakik. Hazafelé
kérdeztem, hogy szoktak-e itt tavasszal olyan irdatlan viharok lenni, mint
otthon, de mondta, hogy itt nem jellemző, aztán a tornádókra terelődött a téma,
mert nagy viharvadász is, mondtam, hogy tavaly előtt akadt pár Kis Hazánkban,
így úgy belelkesült, hogy a képért cserébe küldtem neki Magyarország tornádó
térképet pár videóval képpel. Tegnap is egy érdekes embert ismertem meg.
 |
| Most már értem, miért hadonászott a mobiljával a fél méteres hóban. |
A vasárnapom ennek megfelelően 11
órakor indult, méghozzá egy reggelivel az erkélyen, mert annyira sütött a nap.
Aztán itt ragadtam, kissé kusturicásan. Bakancsban, mert a lábamra nem süt a
nap, felmosó vödörrel a talpam alatt, hogy stimmeljen a magasság a legújabb
guberált irodai forgószékünkhöz és egy laptoppal, amiből Dire Straits borítja
el a környező étert. Élni tudni kell.
Ville nem rég jött haza síelésből és most úgy érzem, hogy ezt a
beszélgetést meg kell örökíteni. Csak úgy emléknek.
V. – What are you doing?! (nevet)
A. – I’m just simply enjoying my life!
V. – Hmm.
5 perc szünet, mellettem áll az erkélyen.
V. - I was at Näsi järvi, I skied to the eastern part of it.
A. – And how was it? How long was it?
V. – Around 2 hours.
A. – Ahh, so 40 kms whit your speed. (mosoly)
V. – Nooo. I don’t know.
5 perc szünet.
V. – But it was good.
És aztán beült a szobájába és azóta is ott van, lehet amúgy, hogy tanul.
Micsoda szívás :)
És akkor most kis történet a székről. Múlt héten vettük észre, kitette
valaki, aztán gondoltuk a bulikon úgyis mindig kevés a szék, egy ilyen
kényelmes irodai forgószék mindig jól jön. Ohh épp a Southbound again megy, aki
nem ismeri, kötelező darab, anélkül nem lehet érteni ezt a lounge, chill-out
(LÖNCS, ugye-ugye? :) ) hangulatot. Szóval fel is hoztuk, majd rögtön
beleültem. Volna, ha nem fordul ki alólam az ülőlap és nem repül el a szék a
kerekeken. Ugyanis valami idióta kivette a rögzítőcsavart az ülőlap hátuljából :) Na hát jót röhögtünk Alexszal,
megbeszéltük, hogy ez a franciák széke lesz a bulikon, majd félre gurítottuk a
konyha sarkába. Este benn ültem akkor a gépnél, amikor hallom, hogy Ville a
konyhában matat, majd egy kis zaj, majd elereszt egy irdatlan PERKELE-t :) Ő is kiesett a székből :) Ezután száműztük a széket az erkélyre.
Azóta ott szomorkodott ma reggelig, amikor kezelésbe vettem. Muszáj volt tenni
valamit, mert napozva akartam reggelizni és olyan nincs, hogy én ezt nem oldom
meg valahogy, így pont találtam egy törött vállfát az erkélyen, amivel nemrég a
lefolyót tisztítottuk is addig ügyködtem, amíg a fém akasztót be nem
egyengettem a csavar helyére. Így most majdnem tökéletes, minden esetre nem vet
le magáról, mint egy dühödt bika. És még egy ruhát is lehet akasztani az aljára :) Közben valaki valahol vasárnapi ebédet
„főz”, mert elég komoly égett füsthullámok érkeznek, szerintem alulról, ahol
valami közel keleti népség vert tanyát.
 |
| Az első rovar odakint |
Egyelőre ennyi a mai délelőttről, most megpróbálom megnézni a Forma-1-et
onlány, majd este kicsit dolgoznom is kell, mert mosás van. 7 után azért
belefér szerintem egy szauna, ha pedig tiszta marad az ég, akkor irány ki a
tóhoz üldögélni egy pár órát a hidegben és bambulni a horizontot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése