NEM, nincs vége (csak utaztam).

Nagyon hirtelen szakadt meg a dolog, de mindenképp megírom a végét. Most értem haza Kis Hazánkba, de még kavarognak az emlékek, amiket feltétlen dokumentálni kell. Na meg persze hátha érdekel Titeket is, Kedves Olvasók!

Szóval stay tuned, nemsokára újra itt!

Kis esti peca

Ez is egy olyan tipikus horgásztörténet lesz, illetve majdnem. Ma ugyanis nem maradnánk éhen. Legalábbis annyira :)

Pár napja Andrással sétáltam a Suolijärvi körül, épp tűzrakóhelyet kerestünk, amikor pihenőképpen rákönyököltünk a sífutó út hídjára, ami a patak felett ível át. A szemem persze rögtön a vizet kezdte vizslatni, már láttam a halakat karikázni a tó felszínén, szerettem volna valami konkrétabbat is. Hosszadalmas sasolás után tényleg sikerült egy-egy felvillanó hasat kiszúrni és András is megerősített, hogy nem csak hallucinálok, így elkezdődött érlelődni a gondolat, a vendetta a sikertelen lékhorgászatért, mondhatni második forduló.

Az alkalom végül is ma este jött el. Délután elővettem a nagyon komoly felszerelést, összeállítottam egy kis cináklit, megvacsoráztam és célba vettem a tavat. Eredeti tervem szerint a sífutó hídhoz igyekeztem, de nem nagyon tetszett a gondolat, hogy egy ilyen vadregényes és nyugis tóparton pont egy kiépített hídon keljen üldögélni, ahol 10 percenként elmegy egy kutyasétáltató vagy futó, így először a strand mólójához mentem. Beáztattam egy kis kenyeret, néztem, ahogy süllyedt, vártam a móló alól kicsapó tavaszi vad éhségben szenvedő halakat, de csalódnom kellett, nem történt semmi. Tovább folytattam a sétát, sasoltam a vizet, semmi karikázást nem láttam most, sőt, a kristálytiszta vízben semmilyen mozgás nem volt. Elértem a Lahdesjärvi leeresztő patakocskájához, itt folyik át a Suolijärvibe a víz, majd egy félreesőbb helyet vettem észre, ami annyira nem is féreeső, csak úgy valahogy mégse mennek arra az ösvények és a szemet is terelik a fák. Lementem itt a patakpartra és azonnal kiszúrtam egy vonuló rajt, 10-15 centis dögökkel. Nyúltam a zsebembe, bedobtam pár kenyérgolyót, azonnal vadul elnyelték. Közben elkezdtem egy botnak való botot keresni és felszerelni a cuccot, így addig sikerült szenvedni, amíg ez alatt az 5 perc alatt a raj teljesen lelépett. Oda-vissza mászkáltam a patakparton, de nem láttam őket. Így bizakodva tovább indultam a Suolijärvi felé, az eredetileg tervezett helyre, a tóparton pedig többször megálltam kis kenyérgolyóval tesztelni a vizet, de sehol semmi nem volt. Teljesen elvesztettem a hitem, majd visszafordultam a patak kezdetéhez, ahol a rajt láttam.

 Van itt egy pont egyszemélyes szikla a vízben, pont olyan távolságban, hogy épp rá lehet ugrani, egyszóval pont idilli. Lecuccoltam, bedobtam egy adag kenyeret, szomorúan konstatáltam, hogy se kép, se hang, majd miután bevetettem a cuccot, kényelmes pozícióba helyezkedve elmélyedtem a gondolataimban. Eltelt nem kevés idő, nem történt persze semmi. Amíg egyszer csak azt vettem észre, hogy bizony az úszóm már valahol nagyon máshol és mélyen jár. Felpörögtem, berántottam, kapaszkodtam, húztam-vontam és a szikla mellett 5 centivel leakadt a dögje. Teljesen fellelkesültem, majd újra csaliztam, visszadobtam a cajgot és vártam. Persze lankadt a figyelem, eltelt elég sok idő, a lemerült kenyerek érintetlenek voltak, már kezdtem azt hinni, hogy talán igaz sem volt, amikor a lábam alatt a kő mellett elúszott két sügér. Tisztára, mintha a Balatonnál lettem volna, csont ugyanaz a kategória. Eddig nyugiban ültem, de most hirtelen vettem ki a cuccot, dobtam volna át a sügéreknek, fogtunk már kukoricával harcsát Apuval alapon, hátha vegetáriánusok lesznek, de valószínűleg elijesztettem őket, mert nem láttam már őket tovább.

Kezdett már frusztrálni a dolog, egy kapás, egy elhalasztott lehetőség. Szóval visszadobtam a cuccot megint. Megint vártam, megint semmi. Elkezdett sötétedni és a nagy horgászatban el is álmosodtam, így gondoltam egyet és elkezdtem szétszedni a botot. Már épp a tartóra tekertem fel a damilt, amikor a szemem sarkából megláttam, hogy megmozdul a kenyér a víz alatt. Először nem hittem neki, de aztán megint megrándult, határozott, haltépős mozdulattal. Se szó, se beszéd, azonnal tekertem visszafelé a damilt, már megláttam egy-egy sötétebb, hátnak vélt csíkot is a vízben. Dobáltam vadul a kenyérgolyókat, el ne menjenek, majd bedobtam a horgot és láss csodát, 3 perc múlva már tépte a zsinórt a kapitális darab. Húztam kifelé, de ez a dög is leakadt, mikor ki akartam emelni, hiába, elég ócska már ez a horog.

Na már tényleg idegesített a dolog, már kezdtem azon gondolkodni, hogy milyen tipikus horgászsztori lesz ebből, hogy sok halat fogtunk csak majdnem mégse mert nagy volt a légnyomás, meg hideg volt a víz, meg fodrozódott, meg amúgy sem esett, márpedig a halak tavasszal azt szeretik és egyébként is múlt héten volt telihold, pedig akkor lenne a tuti, ecetera. Szóval úgy döntöttem, hogy lejátsszuk ezt, itt és most, én és azok ott a vízben. Még kettőt sikerült megakasztani, majd elengedni, kezdett teljesen haletetésre hasonlítani a dolog, majd jött a Moby Dick. Vadul rárontott, lehúzta, a tapasztalatok miatt hagytam, hagy vigye, egye csak meg, eméssze csak meg, majd berántottam és igen. Meg volt. Legalább 10 centiméter. De gyönyörű, izmos példány, durva pikkelyekkel, igazi őserő. A háta teljesen sötét, a hasa teljesen világos, közte acélkék árnyalat, a szeme pedig narancssárga. De micsoda narancssárga! Acélosan tündöklött ez is. Kicsit visszatettem úszkálni, amíg előkotortam a kamerát, hisz há hö, éérted, nehogymááán ne legyen róla kép, majd megkértem, hogy szépen mosolyogjon és kattintottam párat. Egy pillanatig még eljátszottam a paprikás liszt és a forró olaj gondolatával, majd megszabadítottam a horog terhétől és lágyan visszatettem a vízbe. Egy szempillantás alatt elpucolt, nem az a gyenge darab volt, pedig elég sokat levegőzött. Néztem még kicsit a többit, ahogy szétszedik a maradék kenyeret, kaptak még egy kicsit, aztán összepakoltam a cuccot.

1-1

Hazafelé még kiültem a strandon a mólóra egy fél órára, élvezni a csöndet és az erdő hangjait. Éled már a természet, így sötétedéskor már egész sok repülő meg mászó bogarat látni, meztelencsigát, békát, na és persze rengeteg madarat, gyönyörű nótákkal. Halat fogni Finnországban, pipa.

Utolsó óra a TUT-n, na meg a grill

Elérkezett hát a vége, már a keddi finn is elég világvége szagú volt, de a kegyelemdöfés szerdán érkezett. Vége az óráknak, amikhez már egészen hozzászoktam. Ha sokszor nem is voltak különösebben izgalmasak, azért kellettek, ha nem is unalmasak (na jó, azért nem) lettek volna a mindennapok, de azért sok mindent hozzá adott az itteni élethez a TUT. Jójó, hülyén hangzik, elvégre "tanulni" jöttem ide. És végülis ez is meg volt. Tanultam hasznos dolgokat, kényelmes tempóban, nem olyan őrültek házában, mint otthon. Már csak egy évig lóghatok mindenféle egyetemeken, így biztos, hogy emlékezetes marad az utolsó félévek közül a külföldön lehúzott. Kedden még vizsgáztam egyet Wear of materialsból, ami azóta ki is derült, hogy ötös lett, ebből látszik, hogy a mindenféle akciójelenetekkel dúsított lazára vett tanulós hétvége ellenére is meglehetősen jól lehet teljesíteni, hiába... erasmus kurzus. Szerdán még megtartottuk Andrással és másik 3 emberrel közösen a prezentációnkat Fenntartható fejlődésből, ami több szempontból is mókás volt. Először is, mert kedd éjjel még nem álltunk kb. sehogy, másrészt az egyetlen csoporttalálkozóra 5/4 ember jelent meg, ebből kettőnknek volt elképzelése a témáról :) A prezentáció ennek megfelelő volt, szintén csak 5/4 ember jelent meg, mert egyikük elaludt, én nem emlékeztem mi van a diámon, a francia lányon is látszott, hogy nem vitte túlzásba a készülést. A slussz poénhoz kicsit írni kell magáról a prezentáció témáról is. Szóval adott a képzeletbeli finn parlament, 3 csoport (Greenpeace, fakitermelő vállalt és mi, a Számi emberek színeiben) és a lappföldi erdők hasznosításáról kell vitatkozni. Azért volt némi benyomásunk Andrással a lappföldi túra után a számikról, a rénszarvasokról és a helyzetről. Nekem pl. teljesen az jött le, hogy ez a Számi mese elég felfújt dolog, gondoljunk csak a totál üres Számi parlamentre, a rénszarvasfarmosra, aki félszámi, de persze semmit nem tud számiul vagy a rengeteg motorosszánra az erdőben... Ahogy keresgéltük az érveket, szép lassan kiderült, hogy igazából túl sok rénszarvas van, a számi kisebbség kb. egy jól kiszínezett turistaattrakciós mese és a tenyésztés sem a legfenntarthatóbb. Ennek örömére rengeteg érvvel vágtunk bele éjszaka a prezentáció készítésbe, András igazából már szenvedett vele egy ideje, de nagyon nem ment. A lelkesedésünket is eléggé elveszítettük a butacuki RÉNSZARVASOK után, akikre inkább VADÁSZNI kéne. Ennek fényében vágtunk neki a prezentációnak, amit végülis kibekkeltünk. Persze a Greenpeace-s szekció jött a mentsükmegakacsákat dumával, ami egy röhej, de a végén mi is bevallottuk a tanár nőnek, aki azért képben volt, hogy bizony a rénszarvasokat inkább nagyobb mennyiségben kéne kitermelni, a számi tenyésztők meg használjanak rénszarvasszánt, ha az őserdőkben akarnak furikázni. Vagy legalább menjenek be a plenáris ülésre :)

Néha kicsit ijesztő a tanár nő :)

Szóval a szerdának is vége lett hivatalosan, már csak egy finn vizsgám van 18-án, de igazából megvan a kötelező kredit, így annyira nem izgulok, mondhatni inkább sétálni fogok, ha jó idő lesz, mint tanulni. Délután Andrással bevásároltuk a söröket és a húsokat az esti grillhez, amit már terveztünk egy ideje, hiszen valamivel ünnepelni kell a sok komoly munka végét (bár neki még akad valami leadandó, most szenved vele). Chiara és Ana nagyon lelkesek voltak, Bram is szakított időt a diplomaírásból, amit már mindenhová kíván, még itt a végén szivatják kicsit, van pár napja leadni a műt, de megint egész napokat tölt az egyetemen, Yoon pedig már végzett. Szóval a 7-re tervezett 8-ra várt és végül 9 körül megvalósuló indulással leugrottunk Suolijärvihez, ahol egy tutin kiépített kis tóparti tűzrakóhely volt. Andrással előrementünk tüzet rakni, ami most jobban sikerült, mint nemrégiben :) Bár lehet, hogy azért, mert nem volt honnan kifüstölni magunkat :) Minden András ragaszkodott ahhoz, hogy vigyünk kis fát a Paawola faraktárából, így végigcipelt egy bevásárlószatyornyit, amit néha még megtöltöttünk az utcán talált ezzel-azzal :) Low cost tűz :) Ez amúgy később igazán jól jött a parázsmennyiséghez. Miközben én a tüzet mentoráltam, András összetúrt valami másik tűzrakóhelyről pár grillrácsot, mert ugye frankó steakek voltak, csak rács nem, amin megcsináljuk. Közben megjöttek a többiek is, Brammég hozott két német és egy spanyol srácot, akikkel már találkoztunk párszor ilyen mindenféle kajás estéken. A többi meg már ment magától, a lányok is megjöttek, Ana természetesen tequilával meg két csomagmályvacukorral, amit nem értem miért kell megsütni, mert magában sokkal finomabb :) És a legjobb, hogy még Ivy is eljött, így igazán hangulatos volt az este, ropogó tűzzel, frankó sültekkel, sörrel, nevetéssel, tóparttal, minden ami kell. Végül hajnali 2 körül indultunk visszafelé, térdre kényszerítve a finn rendszert, az út közepén :) Chiara eléggé felöntött a garatra, na meg mindenkinek jó kedve volt már azért, így a visszafelé út is jó hangulatú, de mindenesetre rohadt hosszú volt, így a hajnali 3-as fekvés még egész szerencsésnek mondható.

Még karban is tartják, volt tüzifa!

A távolbarévedős, sziklánfeszítős.

Ungabunga, tűűűűz.

Official asian V.

Persze ma reggel már annyira nem volt jó, mert eligazítás volt arról, hogyan hagyjuk el az országot a lehető legkevesebb problémával, mindenféle sulis papírmunka főleg. Utána rendrakás végre a szobában, egyik kupacba, ami hazaindul, másikba ami jön velem és Kamillával kalandozni nemsokára. András meg itt szenved egész nap valami beadandóval, csak közben, ahogy ő fogalmazott, még a hittérítők is megzavartak, így előkerültek a lahtis videók és egy laposüveg pálinka lazításképp :) Ezek a videók igazi gyöngyszemek, jól lefestik azt a lahtit, ami annyira ronda, céltalan és szörnyű, hogy csak idióta dolgokkal lehet elütni az időt. Na majd otthon kaptok belőle, nem kell félni. Betelt közben a Picasa-m, így már nem fognak ömlesztetett, kezelhetetlen mennyiségű képtömegek felkerülni, de ide mindig jön kis lényeg. A következő pár napban még talán tekkarisauna és rengeteg utazástervezés következik, de tervezek pár lazítógyakorlatot is.

Gyertek májusba Finnországba, ha tudtok, mert szép.

Dórinak

Ezt a bejegyzést a mai sétáról Dórinak ajánlanám :)

Igen, Finnország májusban nagyon szép. Nagyon sirattam a havat, de az elmúlt napok és a ma este sétája után egyértelművé vált, hogy ez a tavaszi szemeszter a legjobb. Látni lehet az erdőt hóval, sétálni lehet a tavakon, ami fantasztikus élmény és meg lehet tapasztalni a gyönyörű, tavaszi erdőt is. Sok szövegelést nem érdemel a dolog, inkább pár kép. Először a tájépítészeknek, még egyszer, igényesebben a botanikus kert még Tartuból.

Strand.

Utolsó jég. Ma már nem volt sajnos.

Mocsárvilág.

Kis vegetáció.

A mi sétáink sosem unalmasak :)

Nyugalom.

Míg én a köveket, addig ő a jeget...

Making my escape, avagy május első hete

Moi-moi, D83C, sóhajtottam, majd utoljára bezártam az ajtót mögöttem, körbefotóztam a lakást és menekültem a második árnyéktól, a hallgatózó falaktól és növekvő agresszivitással megáldott pszichopata terrorból. Igazából mindig is egy keleti irányba néző szobát szerettem volna :)

Ugyan még csak egy éjszakát és másfél napot töltöttem el az új kecóban, de máris érzem milyen az, ha normális emberekkel lakik együtt az ember :), úgyhogy május is király hónap lesz :) Az első hét is jó volt igazából. Ott tartottam valahol, hogy Eszti elmegy. Mivel Chiara szívébe nagyon belopta magát, ezért újabb, Eszti búcsúztató vacsora szerveződött, Yoon megígérte, hogy készít dél-koreai kaját, amit végül nagyon rendesen végrehajtott. Ezek a dél-koreaiak igazán jó ételeket tudnak, csupa fokhagyma meg serpenyős húsos zöldséges dolgok. Ana meg persze hozta az elmaradhatatlan tequilát :)

Hmm, Tequilaaa és a citrommosoly.

Szívtipró újra akcióban.

Bram, Eszti és a thumbs up. Örök pozitív életfelfogás.

A hét maradék részét az erdőben sétálva töltöttem, Ana pedig mindig lelkesen csatlakozott, így Chiarával és vele megnéztük az este 10 körüli naplementéket :) Nagyon durva, hetente kb. 1 órával hosszabbodik a nap hossza, teljesen túl tudja hajtani magát az ember, 6 körül még javában süt a nap és nőnek az igazi távfelhők, 10-kor pedig olyan az ember érzése, mintha este 7-es szürkület lenne. Sajnos most ezek a séták kicsit elmaradnak, kedden vizsga, többieknek is van mit csinálni, de utána azt hiszem kihasználjuk az utolsó két hetet, mindenféle tekintetben :) Köszi a szavazatokat, vicces, hogy mennyi mazochista ember olvassa a blogom :) Nekik kívánnék teljesebb életet és kellemes rémálmokat!

Bye-bye Eszti!

Kész, imádom ezeket a köveket.

(igen, az még jég)

Kis áprilisi statisztika

(most amúgy tanulok, csak ezen magam is meglepődtem. mármint nem a tanuláson, hanem a statisztikán)

Április hónap utazásai saccperkábéhas alapon:

2900 km vonattal:

Tampere - Rovaniemi retúr

Tampere - Helsinki - Kouvola - Kotka - Kyminlinna

Kyminlinna - Lahti - Tampere

Tampere - Helsinki retúr

Tallin - Tartu retúr

3200 km repülővel:

Tampere - Budapest retúr

1 km siklóernyővel :)

HHH Újlaki - leszálló :)

160 km hajóval:

Helsinki - Tallinn retúr

Helsinki - Suomenlinna

1300 km autóval:

Rovaniemi - Inari retúr

Inari - Lille Ropelv retúr és Norvégia

(minimum) 40 km gyalog:

Kyminlinna - mocsár és vissza

plusz a megszámlálhatatlan mennyiségű városi barangolás és Tampere - Hervanta :)

Meghatározhatatlan kilométerek:

Villamos és busz Tallinnban, Helsinkiben, Budapesten

Metro Helsinkiben.

Több, mint 7600 km. Az élmény: felejthetetlen. Minden másra ott a MasterCard.
(amíg vannak rajta számok persze, ami már nem sokáig van így :D )

UI: Az iskolában eltöltött napok száma: 5

Vappu

Szóval már valamit írogattam a Vappuról de túl sokat nem. De nem is fogok, mert ez egy olyan dolog, amit inkább látni kell. Azért kis háttér információ nem árthat, hátha valami fiatal az olvasóközönségből arra adja a fejét, hogy ide jön egyszer. Na, ha szeret bulizni és átérezni a finn hülységet, akkor feltétlen május 1 körül tegye ezt. A lényeg, hogy egész Finnországban, minden egyetemen a diákok a karuknak megfelelő színű overallban járnak bulizni, mindenféle bulikért mindenféle felvarrókat és kiegészítőket kapnak a ruhára. Amikor pedig eljön a végzés ideje megkaphatják a Tekkari sapkát, amit csak ezekben a május eleji napokban szabad hordani. Ahhoz azonban, hogy tényleg mérnökökké válhassanak meg kell keresztelkedniük. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy (jól berúgnak, majd) belógatják őket egy ketrecben a Tammerkovskiba (a folyóba, itt Tamperében), ami annyira nem meleg, viszont rohadt hideg. Párszor még újralógatják őket, majd viszik rögtön a szaunába az elázott népséget. Ez a lényeg a tekkarik oldaláról, amúgy ilyenkor egy hétre teljesen felbolydul a város, rengeteg a buli, az alkohol, bébibumm Finnországban, igazi Woodstock. Mulatnak a kicsik meg a nagyok is, mindenki büszkén viseli a tekkari sapkát a mártás napján. Szóval nagy látványosság volt és sikerült tanúja lenni az eseményeknek Helsinkiben is és Tamperében is. Amúgy finnen mondta a tanár nő, hogy eredetileg nyárköszöntő ünnepség, mert ugye hiába ma is a 7-8 fok, süt a nap, ergo nyár van. Ráadásul nem is keveset süt, 4-kor kel és f11 körül még igencsak világos van az ég alján.

Szóval a Vappu napján megnéztük a többiekkel a tekkarik menetét, mindegyik guild készített valami transzparenst, ami a saját karjukra jellemző, pl. a managerek egy euro érmét, ami körül görög cápák úszkálnak... volt aktuálpolitika is szépen. Nem rég a finn exminiszterelnök nő férje leste a dán hercegnő melleit egy díszvacsorán, élő adásban, így a sorban feltündöklött két hungarocell mell is és egy fotó a komáról, szóval humorérzék azért akadt :)

Kezdődik... ez még Tallinn előtt volt az egyetem kertjében.

Jumping picture :)

Csütörtök, amikor a házit írtam a TUT-n. Ők már nagyon jól voltak.

Éljen május elseje, sorakozó!

A legtapasztaltabbak.

Görög cápák.

No komment :)

Csobbanás.

MIndenki kinn volt.

Tényleg mindenki.

Mászkáltunk a tömegben, napoztunk a füvön, aztán találtunk egy karton epret (megérkeztek a Lidl-be az idényjellegű gyümölcsök, mint pl. a spanyol dinnye és eper :) ), ami lehet, hogy egy Vappu-s ajándék volt, mindenesetre teljesen egyedül hívogatott minket a napon, így benyomtuk gondolkodás nélkül :) 5 körül a public saunában folytattuk, mert Eszti és Chiara még nem volt. Teljesen megváltozott most a helyzet, így hogy nincs hó, süt a nap, teljesen strand hangulat van. Persze a víz és az érzés ugyanolyan, nagyon jót szaunáztunk, felszabadultan hülyültünk és szerencsére még az öbölben egy kis jég is akadt így játszottunk egy sort a jégtáblákkal. Nagyon bírom Ana mexikói mentalitását, a három lányról akartam képet csinálni, ahogy jégtábláznak, de amikor elértünk az öbölhöz elkezdtek tökölni, hogy hol (vagy egyáltalán bemenjenek-e) menjenek be a vízbe, aztán Ana megunta, betrappolt, felkapott egy jégtáblát mondta, hogy C'mon girls, hurry up :)

Eper :)

Strand

Mitch.

Strandhangulat.

A lányok jegeznek.

Mi is jegezünk.

Chiara meghívott párunkat vacsizni, pláne hogy Eszti nem volt már sokáig Finnországban (ma ment haza, de így elég nehéz az igeidőkkel bánni :) ) és Chiara nagyon jóba lett vele. Így persze mi is kivettünk a részünket a Vappuból, egy jó vacsora után némi 12 éves Chivas Regal társaságában ünnepeltük a közelgő nyarat.