Party time

Tehát kedd az utolsó fogódzkodó a Kedves Olvasóközönségemnek csöppnyi életünk rejtelmeiről. Azóta csak úgy zajlottak a dolgok. A kedd napközbenre már nem nagyon emlékszem, hogy milyen volt, valószínűleg érdektelen. Este elmentünk biliárdozni egyet, mert Ivy visszautazott Kínába egy hónapra, szóval el kellett valamivel búcsuztatni. Az egyik pálinkás üveg még félig volt, így azt odafelé menet legurítottuk, csak hogy jobban menjen a célzás. Sokáig maradtunk, talán éjfél körülig, sőt Andi ott maradt még ilyen finn vérprofikkal játszani. Először velem volt egy csapatban ellenük, de miután secperc alatt legyaláztak, mondtam, hogy talán jobban jár, ha az egyik elborult arccal alakít csapatot. Hazafelé egészen felerősödött a szél, így a fákra fagyott havat (ami már egy ideje rajtuk van) nagy darabokban fújta le a szél, esés közben meg szétporladtak ezek a tömbök, úgyhogy elég szép volt. Csütörtök reggel ennek megfelelően kisebb hóvihar volt, az egész környéket ellepték a hótolók és próbálták az összefújt havat valami katonás rendbe kényszeríteni, több-kevesebb sikerrel.

Szerdán suli csak délig tartott, utána meg elmentünk vásárolni közösen, hiszen az este az International Food Party-é volt, amin mi paprikás csirkét készítettünk. Még kedden Andrással körbejártuk az öszes szupermarketet, az alapvető élelmiszerek árait táblázatos formában, precíz, mérnöki módon feljegyzeteltük az IKEA-ból újított ceruzáinkkal egy pár nappal korábbi, gyűrött blokk hátuljára. Sok számolgatás után 15 combot készítettünk el, ezeket ketté vágtam, így gyakorlatilag 30 adag étel készült. Volt természetesen pár bökkenő. Ugyanis mindegyikünknek csak kicsi lábosa van, így 5 lábosban főztünk egyszerre, ám ennyi főzőlap meg nem volt, úgyhogy voltak trükközések. A következő probléma a nokedli volt, ugyanis nem volt nokedliszaggatónk, így elég sokáig tartott elkészíteni és mivel még tésztaszűrőnk sincs, ezért kénytelen voltam a sajtreszelőt egy újabb funkcióval felruházni. De jól sikerült végülis. Maga a Food Party az egyetem pincéjében volt, ami floorball pálya is egyben, és ezeregy százalék, hogy amúgy óvóhely, mert benn van a sziklában 3 emelet mélyen és zsilipes acél ajtórendszere van. Kíváncsi vagyok, hogy kiktől félhetnek ennyire, gondolom az Oroszoktól. A rendezvényen a csirke jól fogyott, mindenkinek nagyon ízlett, közben körbejártam a többi pultot is, de nem mertem ész nélkül zabálni. Voltak azért jó dolgok, pláne a kanadaiak mindenféle juharszirupos sütije, amiből jól be is lakmároztam. Az ázsiai különítmény meglehetősen durva dolgokkal készült, mindenféle lében úszkáló gyanús dolgok, de szerencséjükre sok bátor ember volt. Próbáltam fényképezni is, de elég nagy volt a tömeg és a kaják is gyorsan fogytak. Volt elvileg zsűri is, a portugálok nyertek, de ilyeneket pontoztak, hogy tálalás, amit meglehetősen reménytelen igényesen elkészíteni a mi eszközeinkkel :) A kostoló tömegek persze a csirkecsontról nem rágták le a lényeget, úgyhogy maradt nekünk is pár finom falat. Volt egy srác, talán ausztrál, aki 3 teljes tányért evett és nagyon ízlett neki.

International Food Party

Majdnem kinyalták

Mehíííkóóó

Lettország színeiben

És a magyar csapat. (Áron, El Loco, La Sensuale, El Bastardo, Gábor és El Guelo)

Csütörtökön délután elmentünk korit nézni, találtunk is pár jót itt a second-hand boltokban. Nagyon megy itt a finneknél ez a bolházás, mindenféle hulladék fel van halmozva és árulják pénzért, teljesen Devecser feeling. Sajnos én nem találtam még magamnak méretben jót, de Alexnek nagy mázlija volt, akasztott egy kissé kopottas bauert 4,5 euróért. Később én kiszúrtam egy mikrót 10 euróért, úgyhogy megbeszéltük Villével, hogy ő is beszáll és megvesszük. Nagyon kéne, mert ez a melegítősdi lábossal elég szenvedés ezen a villanytűzhelyen. Na meg fenn felejtettem rajta a teát és úgy legéett, hogy 2 óra polirózás után sem az igazi még. Néztem használt sífutó cuccokat is, találtam is egy tök jó állapotú lécet 20 euróért meg egy pont jó régi börcipőt 5-ért, de nem vettem meg, gondoltam előbb kikérdezem Villét a sifutó lécek rejtelmeiről. Azt mondta, hogy először próbáljam ki az övét, aztán ráérek gondolkodni, mert nagyon hülyén néz ki, amikor valaki tanul :) Úgyhogy lehet, hogy párszor kipróbálom és ennyi, inkább valami jobb korit szerzek 10 euro alatt, azt legalább haza is tudom vinni.

Közben végérvényesen el kellett már döntenem, hogy megyek-e az esti Xchange student partyra, már szenvedtem rajta egy bő két hete, de végül András rádumált, így megvettem az elővételben két eurós jegyet. Meglehetősen fáradt voltam délután, kb. semmi kedvem nem volt diszkóba menni, de a többiek már nagyon készülődtek. Így hát fogtuk a maradék 1 liter pálinkát, elszürcsölgettük 8-tól 5ödömagunkban, majd még előkerült egy üveg Vilmos is Andrástól, amin muszáj volt bemutatni Anának, hogy mi a különbség a hazai és a bolti anyag között. Ana amúgy nagyon kemény, látszik, hogy Tequilához van szokva, mert az 50%-os házi sokkal jobban tetszett neki, mint a pancs Vilmos, amíg mindannyiunk arcát berántotta egy kupica, addig ő fapovál lehúzta :) Közben persze ment a társalgás, így meglehetősen jó kedvünk kerekedett, a buszon már ott tartottunk, hogy spanyol beceneveket kaptunk Anától, így lett András El Loco (A Bolond), Alex El Guelo (A szőke), Ana La Caperusita (Piroska), Andi La sensuale (A szexi) és jómagam El Bastardo. Mikor megérkeztünk rögtön jött a hidegzuhany, hogy csupán 3 euro a kötelező ruhatár, de legalább kaptunk egy welcome pezsgőt. Mivel mindannyiuknak jó kedve volt és egyre több ember volt, így hamar táncra perdültünk, hirtelen nekem is jó kedvem lett és nagyon jól éreztem magam. A zene igényes diszkó volt, Daft Punk is akadt sőt még a Ghostbusters is elhangzott valamilyen remix formájában, egy egész jó DJ/MC pedig nyomta a sódert. Szinte mindenki ott volt, így mindenféle lánnyal lehetett táncolni a világ minden tájáról és még a francia leányzókat is sikerült megpuhítani.

Juhhéj, buszozunk!

Valami ilyesmi képeket kell csinálni egy partyban úgy hallottam. Van még pár, de az vállalhatatlan :)

Kicsivel 3 előtt a zene elkezdett kissé minimál discoba átmenni, meg el is fáradtam, Alex már korábban lelépett, a többiek is fáradni kezdtek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy nem várom meg a hajnali fél 5-ös buszt, elvégre csak 5-6 km-re lakunk a centrumtól, így vettem a kalapom és belevágtam a finn éjszakába. Teljes erővel csapattam, 5-6-os átlagot mentem, végig szépen ki volt rakva az irány Hervanta felé, meg nagyjából tudtam az utat is, mígnem egy idő után feltűnt, hogy az utolsó Hervanta - 2 km tábla óta gyanúsan sok idő telt el és nem kezd ismerős lenni a táj... Mivel bekapcsoltam közben a sportstrackert, így egész konkrétan láthattam, hogy már 4,5 km telt el a 2 km helyett :) Valószínűleg az utolsó tábla nem igazán a jó irányba mutatott én meg megláttam egy kéményt kb. 2 km-re, ami ugyanolyan volt, mint amit az ablakból látok, így rácuppantam erre az irányra mint bamba éji bogár a pilácsra. Hát igen, senki ne akarjon egy iparvárosban kémények alapján tájékozódni. Mert ez a kémény nem az a kémény volt, közben már kezdett vicces lenni, hogy Pirkala (a reptér) már csak 7 km :) Hát elkavartam, méghozzá durván. Olyan jól esett falni a kilométereket, hogy valahol elnéztem egy irányt. Na mindegy, szóval kinn voltam a halálban, valahol Tampere külvárosában, n5 körül volt, sehol senki, ismeretlen autópályák, irányok Turkuba és Helsinkibe. Találtam nagy nehezen egy buszmegállót, amin megtudtam, hogy kb. hol lehetek, így belőttem a helyes irányt és nyílegyenesen arra vettem az irányt, erdőn át, sífutó úton, mindenhol. Szerencsére ismerve magamat a parti felszerelésem alapja a túrabakancsom volt és egy aláöltöző a belső zsebemben (amit végül nem vettem fel, hisz tök meleg volt éjjel, -3 körül lehetett). Sikerült lestoppolnom egy Csókát egy Toyota Priussal, kedves családapa volt, hátul gyerekülés a hifiben meg bömbölő heavy metal :) Mondta, hogy megy dolgozni, úgyhogy nem tud elvinni, de mindenesetre ne adjam fel, mert az irány jó. Közben András írta, hogy hazaértek és kérdezte, hogy én hazaértem-e, így lebuktam, hogy rohadtul nem, és csak kábéra tudom, hogy merre vagyok. Kértem tőle GPS koordinátát, küldött is, csak persze még mindig nincs Finnország térkép a telefonomon, a papír térképről meg már réges rég lementem (mondjuk ezen Hervanta sincs rajta). Szóval hát csapattam tovább, mígnem felderült szívem, ugyanis kilyukadtam az IKEA-nál. Hogy hogy, azt akkor még el sem tudtam képzelni, hisz ez kábé a lehetetlennel volt egyenlő, hogy ebből az irányból közelítsek Hervanta felé, de miközben ezen filóztam ELÉMUGROTT EGY GIGÁSZI VÉRRÉNSZARVAS, CSAPZÓ SZÁJJAL, VÉRBEN FORGÓ SZEMEKKEL és jól megkergetett. Megnyugodtam, majd Andrással telefonáltam, hogy no para, innen már tudom merre van az arra, csak itt bemegyek az erdőbe, 1,5 óra és otthon vagyok a tóparton. Szerencsére lebeszélt, pont indult az első busz 6.05-kor, így azzal bebuszoztam a centrumba. Pontosan oda, ahonnan 3 órával azelőtt elindultam. Sajnos a hazabuszt pont lekéstem, így volt egy laza 20 percem gondolkodni. Nem voltam mondjuk különösebben fáradt annak ellenére, hogy 5 órát táncoltam és 3 órát illetve kb. 15 km-et gyalogoltam :) Az idegesített, hogy egyszerűen hihetetlen, hogy így eltévedtem, még sosem tévesztettem irányt ennyire, Áron múlthéten részegen hazatalált, úgyhogy tiszta gáz. András megintcsak jófej volt és hiába mondtam neki, hogy mostmár húzzon el aludni, megvárt egy csöbör meleg teával, így n8 körül frissan fiatalosan érkeztem haza. Nagy kaland volt az biztos. Andrással megnéztük amúgy a térképet hogy hol kavartam el és meglehetősen övön aluli volt, egyszer visszamegyek és megnézem, hogy volt-e valami tábla amit elnéztem vagy csak ennyire megigézett az a kémény. Szerencsére órám ma csak 1-4-ig volt és azt is teljesen frissen végigültem, úgyhogy semmi káros mellékhatása nem volt a dolgoknak. Alex reggel elmesélte, hogy ő is szívott egy sort, mert hiába várt hajnalban az éjszakai buszra, kiderüt, hogy az csütörtökön nem jár, így ő is hazasétált. Csak neki sikerült is elsőre :) Mentségemre legyen mondva, hogy Villével találkoztam reggel és amikor kérdezte, hogy mivan, ennyire jó volt a buli, akkor elmeséltem neki a sztorit, mire mondta, hogy számtalanszor eltévedt már itt a környéken. Pedig ő még katona is volt, ráadásul elit alakulatban és még őslakos is :)

Itt még örültem :)

Gondoltam csinálok egy utolsó portrét az utókornak.

Ennyi volt a móka mára, még megpróbálunk keríteni egy szánkót, hogy el tudjuk hozni a mikrót a boltból, aztán lehet, hogy még egy kis levezető szauna is ránkférne. Hétvégén mostmár tanulás lesz, mert kezd az idegesség faktor átlépni egy egészséges határt ez ügyben. Ja még egy (számomra legalábbis) slusszpojén: kitöltögettem igényesebben az arctár profilomat, beállítottam, hogy bezony vár rám otthon egy tüzes magyar menyecske, erre az egyik ázsiai csaj 3 mp-en belül nyomta neki a LIKE-ot :D:D Hát ezzel egyszerűen nem tudok mit kezdeni, hogy ennek mi a lényege, értelme? Alex megnyugtatott, hogy ne akadjak fenn ilyeneken, mert itt mindenki likeol mindent. Mondjuk ezt a tényt én is likeolom ;)


Szerk: Ez annyira vicces, hogy muszáj megosztani. Sárga az általam bejárt út, kék az útvonal, ahol végül hazabuszoztam és pirossal amerre mennem kellett volna :) Az a 90 fok differencia nem gyenge :)

Multikulturális ismerkedés

-Szia!
-Szia!
-Nincs véletlen borsotok, főzünk és elfogyott.
-Nincs sajnos.
-Áhh, mindegy. Úgyis csak TÁRSASOZNI akartam.
-Ja! Miért nem ezzel kezdted? Pont azon gondolkodtam, mikor ajtót nyitottam, hogy milyen kár, hogy nincs borsunk, mert akkor TÁRSASOZHATNÁNK.
-Hagyjuk már ezt a borsot.
-Jó, hagyjuk. Viszont jó a cipőd.
-Ja, kösz. Tradícionális magyar Tisza.
-Jé, igen? És az elég jó már arra, hogy végre begyere?
-Aha, gondolom, ez már így elég jó alapnak tűnik. Megpróbáljuk megint?
-Oké.
-Szia! Arra gondoltam, hogy megmutatom a szuper Tradícionális magyar cipőmet! És akkor TÁRSASOZHATNÁNK!
-Ó igen? Tényleg jól néz ki, de ez így nekem nem elég. Próbáljuk meg még egyszer!
-Oké.
-Szia!
-Szia! Mit szeretnél? Jó a cipőd.
-Köszi! Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy van-e borsotok, mert...
-Jaaaaaj ne gyere már megint ezzel a borssal. Viszont már 5 perce beszélgetünk, úgyhogy bejöhetnél végre. Csak vedd le a cipőd, mert saras.
-Ó, most tényleg?
-Igen, gyere csak.
-Oké, amúgy tényleg nincs borsotok? Mert TÁRSASOZÁS előtt még befejezném akkor a vacsorát.
-De van, tessék. Mennyi idő még?
-5 perc.
-Oké, majd csöngess.

/A szaunázás eredménye és fikció.
 Valahol, valakik között talán így is folyhatna.
 Bátran lehet commentelni ha túl sok.
 De azért egy kis írást megért szerintem./

Sisu

A Sisu egy őserő, egy dacos túlélési ösztön, egyfajta akaratosság, élni akarás, lefordítani nem lehet, csupán egy tény, ami minden finn emberben megvan. Őseik idejöttek, feltörték a fagyos földeket, falvakat, városokat alapítottak, meleget és életet hoztak erre a kietlen vidékre. És ők ezt tudják, tisztában vannak vele és gondolom valamilyen szinten büszkék rá. Beszélni amúgy sem beszélnek, bennük ragadt, hogy ezen a vidéken a beszéd nem visz előre. Persze ez a mese része, ami a romantikus, hőseposz-kedvelő személyiségemet nagyon megfogta, tetszik, hogy van ilyen nép, aki még a huszonennedik században is számon tartja ezt és amennyit tudok eddig a finnekről, az alapján viszonylag komolyan is gondolja. Vagy legalábbis együtt él a gondolattal. Persze lehet vinni Sisu-t cukorka formában másoknak is :) Hogy honnan tudom mindezt és miért ezzel kezdtem, az a továbbiakban kiderül.

Tehát ott tartottam, hogy egy délután Alexszal tervezgettük a vasárnapi túrázást. Szerencsére az idő is jó maradt, -10 fok körül volt és hét ágra sütött a nap, így vasárnap reggel 11 körül kimozdultunk a Blokkból. Utunk a szokásos módon kezdődött, le a tópartra, el a kisebb fahídig, amit már láthattatok képeken és innen tovább a tóparton. Láttam végre egy lékhorgászt is, ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy minden finn alanyi joga, hogy egy cajggal lékhorgásszon. Igazából egy kitaposott ösvényről van szó, amit a keményebb tamperei kutyasétáltatók és mozogni vágyók használnak a tó körül és kb. párhuzamosan fut vele egy sífutó út. Még rögtön az út elején láttunk egy aranyos mókust, ami szemmel láthatólag nem stresszelt különösebben tőlünk, inkább a madáretető tartalmával volt elfoglalva, így meglehetősen közelről le tudtam fotózni. A tóparti út szépen ki volt építve, teljesen vadasparkos módon. A tó végéhez érve egy szinte járatlan ösvény felé indultunk, azonban Alex egy idő után megelégelte a fagyott mocsaras részen állandóan beszakadó jeget és kb. dél körül visszafordult. Mivel én nem bírtam magammal, kilométerhiányom volt és örültem, hogy fenn van a nap, így csapattam tovább a következő, még nagyobb tóhoz, amiről eddig nem is tudtam. Sajnos a partján végig weekend házak voltak, magánterületet meg nem akartam sérteni, így kb. f2 fele visszafordultam, hogy visszaérjek még sötétedés előtt. Persze a visszafordulást nem nyílegyenesen kell érteni, mert egy normális ember sosem megy vissza ugyanott, ahol jött, így bevetettem magam az erdőbe és a tájékozódóképességemre bíztam magam. Így utólag mondhatom, hogy gyakoroltam kicsit a Sisu-t, ami amúgy is nagyon vonzó a természetemnek. Errefelé már nem voltak kijárt ösvények, így csak csatangoltam az erdőben, megtaláltam a patakot, ami a nálunk lévő tótól jön, így amellett haladtam kicsit és fotózgattam.
Intermezzo: persze hiába koncentráltam egész nap arra, hogy 5-kor van mosási időpontom, most szólt Alex, hogy figyelj már, nem kéne fél órája mosnod? A válasz de, így lerohantam papucsban a fél méter havon át a mosodába, ezt nem ajánlom senkinek, mert elég jó öngyilkossági kísérlet :)
Szóval a visszaút jó volt, magányban és csendben, sok szépet látva. Hazafelé még átgyalogoltam a Mikontaló melleti tó jegén, végre. A Nap annyira alacsonyan járt egész nap, hogy szinte elképzelhetetlen, a fák fölé gyakorlatilag egyszer sem emelkedett teljes koronggal. Azért fél 3 körül érezhetően lehűlt a levegő vagy csak elfogyott belőlem az üzemanyag. Még a poén kedvéért felszaladtam itt a Telep melletti kilátóra, ahol pont összefutottam Andrással és a csoportjával, de nem vártam meg őket, mert már eléggé át voltam fagyva. Este még akartam egyet szaunázni, de hiába vártam rá, 8-ig nem nyitották ki, pedig elvileg 6-kor nyit. Addig felugrottam Anához Alexszal és dumáltunk egyet.

Lékhorgász

Kép alapján is puhának tűnik, hát még nyárson milyen jó lehet :)

Kis egoizmus

Patakocska, csobogócska

Hétfőn 12-től volt egy menedzsment órám, ami azzal kezdődött, hogy a csóka az egész csoport (kb. 80 ember) nevét felolvasta egyenként. Két-három nevet nem tudott kimondani, ebből az egyik iráni volt a másik meg az enyém :) arra rájött, hogy magyar vagyok és elkezdett beszélni a közös eredetről, de aztán megbeszéltük, hogy abszolút nem értjük egymás nyelvét és ezzel ki is egyeztünk. Amúgy az óra elég mesedélután volt, de a diák meg a felépítés elég korrekt volt és nem aludtam el rajta, nem úgy mint anno a Menedzsment és Vállalatgazdaságtanon vagy mi a halálon otthon :) Persze lehet, hogy ha magyarul lett volna elalszom. Volt kaja végre Ivyval, régen láttuk, nemsokára hazautazik Kínába egy hónapra és mivel eddig nem csinált semmit, a tanárai rázúdíottak mindent.

Az óra után jött az ötlet, hogy Andrással már beszéltünk arról egyszer, hogy nincs is olyan messze az IKEA tőlünk, keresztül a tavon meg az erdőn és mivel Anának lámpa, Andrásnak merítőkanál kell (megaspoon or superspoon :):), nem tudtuk angolul a megfelelő szót), így gondoltuk itt az ideje egy kis sétának. A tópartig simán eljutottunk, ám amikor nekiindultam a jégnek, remélve, hogy a tegnapi tapasztalatok alapján simán átgyalogolunk a tavon (itt kb. 20 méterről volt szó), elbizonytalanodtunk, mert bizony jött fel a víz a jégen át. Fura nagyon, recsegni nem recseg, ugrálni tudok rajta, nem remeg, de mégis vizes a jég teteje, annak ellenére, hogy -10 volt. Így végül megkerültük a tavat és pár vargabetűvel az egy órás buszút helyett 2 óra séta után, pont sötétedésre érkeztünk egy giga IKEÁba. Ana még sosem látott IKEÁt, és mivel lány, meg voltam győződve arról, hogy nagyon fog tetszeni neki, de nagyon célirányosan nem hagyta elragadtatni magát, pedig András egy teljes sight-seeing tourt rendezett neki. Ő csak egy lámpát akart. Miután megvoltunk a Superspoonnal és az asztali lámpával, valamint magamban örömmel konstatáltam, hogy az asztali lámpámmal kb. 20 eurót spóroltam, már majdnem elcsábultunk egy fél euros fagyira, amikor indult a busz hazafelé. Gyorsan feltankoltunk még IKEAs ceruzával meg pár mérőszalaggal, biztos-ami-biztos ill. jóleszezmégvalamire alapon, majd hazazötyögtünk. Illetve a a hazatúrtunk talán jobb kifejezés, mert eléggé rallycrossra vette a buszsofőr. Ez a buszvonal pedig áthaladt egy elég vagyonosnak tűnő kertvárosi részen, ahol budai kölykökhöz hasonló tinik szálltak fel, így megállapíthatjuk, hogy Hervanta itt tényleg valaha a gettó lehetett :) Ana az egész utat nyikkanás nélkül végigtolta, pedig szerintem mindannyiunk eléggé elfáradt, úgyhogy benne valamilyen módon megvan ez a Sisu dolog vagy legalábbis a mexikói megfelelője.

Fekete - a vasárnapi barangolásom
Kék - a tervezett út az IKEA-ba
Piros - a megvalósult út az IKEA-ba

Befejezésül, hogy honnan ez a Sisu, pár szóban a mai napról. Finn órám volt, az első és igen, még pont befértem a csoportba (Andrással és Alexszal az utolsó 3 helyen), mert 5-6 ember nem jelent meg az első órán. Rögtön az elején levontuk a következtetést, hogy a nyelvtanárok minden országban ugyanolyanok, gyanúsan sokat vigyorognak, iszonyatosan energikusak és elsőre mindig kedvesnek tűnnek, még akkor is, amikor közlik a szerencsétlen 10 emberrel, hogy bocs, de itt nincs hely, viszont valószínűleg indítunk még egy csoportot. Az órán pár alap dolog volt meg a finn ábécé, ami hála a jó égnek nekünk nem bonyolult, míg mindenki az 'Ö' kimondásával szenvedett, addig én elégedetten konstatáltam, hogy van még remény arra, hogy egy finn [lány] meg tudja tanulni a nevemet :)

Kiitos, hogy még mindig ennyien olvastok és viszlát a legközelebbi írásnál!