Egy kis plafonvizsgálat...

Tehát a nagy hallgatás oka egy kiadós hátfájás, amit egy kis kikukucskáló porckorongnak köszönhetek, ami épp most gondolta úgy, hogy meg kell ismerkednie a gerincen kívüli világgal. Hiába másztam meg a Pilist a nyáron kétszer is napi 3x egy 20 kilós zsákkal, ez a kis drága most gondolta úgy, hogy tönkre kell mennie. Persze én is hülye vagyok, a múlt heti síelés meg aurora vadászat után fájdogáltam a hátam, valószínűleg az egy napos ülve napozás sem segített neki, de a vasárnap esti szauna volt az utolsó csepp a pohárban. A hétfő reggel már kissé nehezen indult, leginkább nem indult, mert se menni, se hajolni, se feküdni, se ülni nem akaródzott annyira. Kedden már egész kiválóan voltam, már nem fájt, ha fekszem, közben utána is néztem az ellenszereknek, így tornázni kezdtem meg pihenni, a héten az órákat kihagytam, de szerencsém is volt, mert egy csomó pont elmaradt. Pénteken bementem az egyetemi rendelőbe, ahol épp csak ápolónő volt, lényegében ugyanazt mondta el, amit már tudtam, mondta, hogy a torna és a pihenés very good, ennyit tudok tenni az ügy érdekében, de hétfőn menjek vissza orvoshoz, mert ezt muszáj megnézetni, úgyhogy háromszoros hipphipphurrá. De legalább elszórakoztatom az aggódó közönséget, most már nem a "kezed hogy van" lesz a nyitó kérdés, hanem a "hátad hogy van" :). Remélem tovább azért nem folytatódik.

Közben a héten Tallinn is szerveződött, mivel 150 éves a finn vasút épp vannak akciós vonatjegyek Helsinki és Hämeenlinna között, ami pont a Tampere-Helsinki útvonalon fekszik és ugye egy kastély is van ott, így amúgy is megnéztük volna, minden esetre így csupán 1,5 euro lesz a 7 euros jegy, ami nem rossz. Indulás csütörtökön, megnézzük Hämeenlinna várát, majd alvás Helsinkiben, ahol közben találtunk Brammal szállást CS-en egy újságíró/riporter lánynál aki agyon van tetoválva és saját műsora van valami finn tv csatornán, úgyhogy mindenképp egy érdekes élmény lesz :). Másnap reggel rögtön irány Tallinn, itt két napot töltünk és egy észt családnál fogunk aludni, majd vasárnap hajnalban vissza Helsinkibe, megnézzük a várost és este már itt is alszunk Tamperében.

Hogy 3 napra rá induljunk Andrással, a haverjával, Chiarával és Anával Lappföldre végre egy kis RÉNSZARVASVADÁSZATra! Egyelőre az autóbérléssel küzdünk, mert 25 év alatt mindenféle extra díjat számolnak fel, plusz extra díj azért, mert ketten fogunk vezetni (biztos, ami biztos) (egyszerre :) ), plusz némelyik bérlőnél extra díj, mert át akarjuk lépni a határt (Norvégia - Jeges-tenger), nem egyszerű. de végül is megéri, kicsit lesz több, mint a busz és oda megyünk, ahova akarunk. Valószínűleg Lappföldről egyszerűbb lesz utána írni, mert még nem tisztázott teljesen, hogy mikor és hol leszünk, minden esetre a vonatjegyek már megvannak!

Ja és kiderült, hogy véglegesen vizsgástól, feladatostól 4-est kaptam Managementből, ami tök jó, mert ez az egyetlen, amit el akarok fogadtatni otthon, hogy ne kelljen még valami gazdasági borzalmat végigszenvedni otthon. Azért mégis jól mutat az indexben egy 4-es angol tárgy, még ha egy nagy kamu is volt :) Sajnos a másik két vizsgán még mindig ülnek, azért örülnék, ha meg lenne már az eredményük...

Itt a tavasz!

 

Megérkezett a tavasz! Újabb 10 centi hó hullott!

Blinded by the light avagy egy kis életigenlés

Lehet utálni. Miközben a sorokat pötyögöm kinn ülök az erkélyen, ahol tűz a nap, sikít a gitár és töltődik a test. De kicsit azért visszaugrom a tegnap estére is, mert megér egy mesét. Linearitás most annyira nem lesz, mert nem olyan a kedvem.

Szóval tegnap este Aurorát néztem. Alexszal és Andival vágtunk neki még rögtön naplementekor a szokásos buszútnak, bár egész nap tisztulást írt az előrejelzés, még javában hömpölygött a melegfrontos dzsuva, de azért bizakodó voltam. 8 körül értünk ki, teljesen tiszta ég fogadott és kb. 9 körül be is indult az aurora. Persze megjöttek a felhők, így néha teljesen eltűnt a szemünk elől, de 10 körülre megint teljesen kitisztult az idő. Most nem volt olyan erős, de folyamatosan ott volt. Megjött Atacan is a fotóapparáttal, kérdezte milyen volt, korábban, mondtam, hogy szerintem a tutiról már lemaradt. 11-kor kellett volna elhagyni a terepet, de úgy döntöttünk Andival, hogy maradunk, mert talán ez az utolsó este, amikor tiszta az idő és látni. És közben megjött az este második főszereplője az Aurora után.

Egy beazonosíthatatlan korú hölgy, dáma, lady, talán ezek a szavak illenek rá. Mintha a mumin mesékből lépett volna ki. Vagy a ’20-as évekből valahonnan, egyedül az irdatlan állvány és a bazi fényképező nem stimmelt. Atacan ismerte, kiderült, hogy a helyi obszervatóriumból az egyik csillagász, Aurora mester. Meglehetősen szürreális, finn látvány volt, ahogy kalapkában, egybebáli ruhában, csizmában botladozott a lefagyott talajon az állvánnyal. Az egész jelenség nagyon titokzatos és sejtelmes volt, mintha egy szellem jelent volna meg az éjszaka közepén. Megfontolt, mély hangon kérdezte Atacant, hogy mi a helyzet, aztán én is beálltam a beszélgetésbe, mert egy jelenséget nem lehet kihagyni. Nagyon kedves volt amúgy mindenkivel és szép lassan lehullott a titokzatosság leple is. Mesélt arról, hogy nagy Aurora vadász és most, hogy már 8 éves a fia, otthon meri hagyni a telefonnal, hisz ezt az Aurora maximumot nem lehet kihagyni. Jól kifaggattam a lehetőségekről, így kiderült, hogy májusban is simán lehet látni, bár nagy szerencse kell hozzá, de igazából csak az éjszaka hossza illetve nem létező hossza a probléma. Mondtam neki, hogy múlt hét szerdán láttam az elsőt, mire azt válaszolta, hogy akkor bizony tényleg eszetlen mázlim volt, mert ő az elmúlt 5 évben ebben a két hétben látta a legnagyobb aurorákat itt Tamperénél. Mivel a fény, ha halványan is, de még mindig ott volt a horizonton, eldöntöttem, hogy maradok 1-ig, bár akkor már drágább a busz, de legalább van. Úgyhogy visszaültem a kis padra és bambultam tovább a csillagokat és a horizontot. Még két hullócsillagot is láttam, elég szép nagyokat. A Jelenség, Emma, közben ide oda cikázott és fotózott, belemászott a mély hóba, hátrébb ment 5 métert, majd előre, majd jobbra, majd balra. Egyszer csak megkérdezte, hogy ugyan tudok-e neki segíteni, azt hittem, hogy épp fullad bele a tóba, mert megint valahol a jég szélén a mély hóban szenvedett az állvánnyal, úgyhogy pattantam fel, mikor annyit mondott, hogy csak üljek vissza, mert ahogy gubbasztunk Andival a padon az micsoda fotótéma. Visszaültem, majd nagyon megköszönte ezt :). Közeledett hajnali 1, már meglehetősen hideg volt, amikor mondta, hogy megy és annyira rendes volt, hogy hazafuvarozott minket meg Atacant, mert úgyis Hervanta mellett lakik. Hazafelé kérdeztem, hogy szoktak-e itt tavasszal olyan irdatlan viharok lenni, mint otthon, de mondta, hogy itt nem jellemző, aztán a tornádókra terelődött a téma, mert nagy viharvadász is, mondtam, hogy tavaly előtt akadt pár Kis Hazánkban, így úgy belelkesült, hogy a képért cserébe küldtem neki Magyarország tornádó térképet pár videóval képpel. Tegnap is egy érdekes embert ismertem meg.

Most már értem, miért hadonászott a mobiljával a fél méteres hóban.

 A vasárnapom ennek megfelelően 11 órakor indult, méghozzá egy reggelivel az erkélyen, mert annyira sütött a nap. Aztán itt ragadtam, kissé kusturicásan. Bakancsban, mert a lábamra nem süt a nap, felmosó vödörrel a talpam alatt, hogy stimmeljen a magasság a legújabb guberált irodai forgószékünkhöz és egy laptoppal, amiből Dire Straits borítja el a környező étert. Élni tudni kell.

Ville nem rég jött haza síelésből és most úgy érzem, hogy ezt a beszélgetést meg kell örökíteni. Csak úgy emléknek.

V. – What are you doing?! (nevet)

A. – I’m just simply enjoying my life!

V. – Hmm.

5 perc szünet, mellettem áll az erkélyen.

V. - I was at Näsi järvi, I skied to the eastern part of it.

A. – And how was it? How long was it?

V. – Around 2 hours.

A. – Ahh, so 40 kms whit your speed. (mosoly)

V. – Nooo. I don’t know.

5 perc szünet.

V.  – But it was good.

 És aztán beült a szobájába és azóta is ott van, lehet amúgy, hogy tanul. Micsoda szívás :)

És akkor most kis történet a székről. Múlt héten vettük észre, kitette valaki, aztán gondoltuk a bulikon úgyis mindig kevés a szék, egy ilyen kényelmes irodai forgószék mindig jól jön. Ohh épp a Southbound again megy, aki nem ismeri, kötelező darab, anélkül nem lehet érteni ezt a lounge, chill-out (LÖNCS, ugye-ugye? :) ) hangulatot. Szóval fel is hoztuk, majd rögtön beleültem. Volna, ha nem fordul ki alólam az ülőlap és nem repül el a szék a kerekeken. Ugyanis valami idióta kivette a rögzítőcsavart az ülőlap hátuljából :) Na hát jót röhögtünk Alexszal, megbeszéltük, hogy ez a franciák széke lesz a bulikon, majd félre gurítottuk a konyha sarkába. Este benn ültem akkor a gépnél, amikor hallom, hogy Ville a konyhában matat, majd egy kis zaj, majd elereszt egy irdatlan PERKELE-t :) Ő is kiesett a székből :) Ezután száműztük a széket az erkélyre. Azóta ott szomorkodott ma reggelig, amikor kezelésbe vettem. Muszáj volt tenni valamit, mert napozva akartam reggelizni és olyan nincs, hogy én ezt nem oldom meg valahogy, így pont találtam egy törött vállfát az erkélyen, amivel nemrég a lefolyót tisztítottuk is addig ügyködtem, amíg a fém akasztót be nem egyengettem a csavar helyére. Így most majdnem tökéletes, minden esetre nem vet le magáról, mint egy dühödt bika. És még egy ruhát is lehet akasztani az aljára :) Közben valaki valahol vasárnapi ebédet „főz”, mert elég komoly égett füsthullámok érkeznek, szerintem alulról, ahol valami közel keleti népség vert tanyát.

Az első rovar odakint

Egyelőre ennyi a mai délelőttről, most megpróbálom megnézni a Forma-1-et onlány, majd este kicsit dolgoznom is kell, mert mosás van. 7 után azért belefér szerintem egy szauna, ha pedig tiszta marad az ég, akkor irány ki a tóhoz üldögélni egy pár órát a hidegben és bambulni a horizontot.