Észtország, a bájos

Észtországban jártam, szép helyeket láttam, leírom most nektek, hátha érdekel titeket. Fantasztikus instant rímfaragás után következzen tehát egy újabb 4 napos túrának a története, sok-sok rohanással, sok-sok érdekes dologgal, szuper társasággal, életre szóló élményekkel.

 A Disney mese persze azért nem indult ilyen egyszerűen. Április 23-át írt utoljára a történések napja, ekkor szabadultunk meg Andrással a finn mocsárvilágból, utána pedig 3 kemény nap következett az iskolában. Csütörtökre (ápr. 26.) bekerült egy pótlaborom, amit elblicceltem a magyarországi kiruccanással. A tanárnő rendkívül rendes volt, kérdezte, hogy hogy sikerült az otthoni út, meg beszélgetett velem, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, a BME-n nem divat, hogy a tanárok jófejségből szerveznek neked egy pótlabort és még beszélgetnek is a halandó diákkal és ráadásul nem arról, hogy mivel nem voltál a laboron, hogy pótolhatod esetlegtalánhajóleszel jövőre. Szóval a labor nem volt rossz, Lappföldről beszélgettem a tanárnővel, hála a mutánsnakhittoposszumtetemnek a második mérésnél bedöglött a mérőmasina, így csak egyet kellett mérnem. Utána jött a kevésbé jó rész, mikor mondta, hogy május 1-ig kéne leadni az 5 oldalas jegyzőkönyvet, ami tekintve a másnap esedékes 4 napos tallinni túrát és a május 1-i Vappu-t, nem volt túl hízelgő ajánlat, de itt is jófej volt és még a késést is elfogadta volna. Volna, mert nem akartam én már ilyenekkel szórakoztatni magam Tallinn után. Így a labor után már robogtam is a UTA-ra, megírtam a vizsgát Finnish Society and Culture-ből, amit azóta meg is tudtam, hogy 5-ös lett, majd robogtam vissza az egyetemre és hajnali fél2-re már a jegyzőkönyv és a finn házi is megvolt. Így nyugodt szívvel várhattam a hétvége eseményeit. Ennyi a prológus, innentől a túra.

HeyHo, Let's go!

9-órás vonattal vágtunk neki tehát az elkövetkező újabb több száz kilométernek. Csütörtök este megjött Eszti, András nővére, aki szintén velünk tartott. Újabb rajongóval volt lehetőségem találkozni :):) Chiara, Eszti András&András tehát nemsokára fáradtan érkezett Helsinkibe. A megrendelt napsütés és jóidő kötelezően érkezett, bár András a szerző, nem sajnálta, hogy síkabátot öltött a túrára. Annyira azért itt még nincs meleg.

Helsinki igazából nem oly húú de érdekes hely. Megnéztük a Sziklatemplomot, ami meglepő módon Helsinki közepén egy sziklába van vájva és a 70-es évek dizájnjával készült kupola fedi. Egyébként különlegesnek különleges, de talán ez a legegyedibb dolog itt. A finn parlament akár a finnek maguk, egy irdatlan kocka, leginkább egy vadnyugati banknak néz ki, csak hússzor akkorában. Jártunk még az olimpiai stadionoknál és a Sibelius emlékműnél de igazából nem sok minden fogott meg a városban. A legérdekesebb kis epizód a helsinkii hippi kommuna volt, Chiara teljesen belelkesült, ugyanis ezek ilyen házfoglaló hippik, akik gondolom itt a szociális segélyből marha jól elvannak és nem csinálnak semmit, befoglalnak egy házat és úgymond kulturális rendezvényeket tartanak az embereknek. Most azonban a ház összedőlt és épp az egyik parkban sátoroztak, de valahogy ez is eléggé mű volt. Sétálni azért jót sétáltunk megint, Chiara találkozott egy olasz haverjával, aki itt tanul, így ő is csatlakozott hozzánk egy ideig, de inkább csak ők beszélgettek egymással. Mivel pont péntek volt és 4-6-ig ingyenes volt a nemzeti múzeumuk, így 4-től végigszaladtunk rajta. Ez a szokásos múzeum volt, kőbaltákkal, nyílhegyekkel, majd hipp-hopp lovagpáncélokkal és egy VW bogárral, de tartogatott pár tényleg érdekes dolgot is. Volt ugyanis egy számis-rénszarvasos szekció, ahol ment egy kis film az ötvenes évekből a számikról és tényleg integetnek a rénszarvasoknak. Nagyon vicces, egy ideig még azt hihetné az ember, hogy a kameráknak integetnek, de aztán szép lassan kiderül, hogy nem, minden esetre a háttértudás nélkül elég nehéz lett volna dekódolni, hogy mi van. Itt éreztem csak igazán, hogy megérte elmenni a rénszarvasfarmra anno. Még egy jó dolog volt itt, a freskók a múzeum falán, amit szintén a Finnish society alapján sikerült tökéletesen beazonosítani, természetesen a Kalevalából van,  Sappo Ilmarinen - the Ethernal Hammerer éppen megvédi a Sampo-t, a mágkius ládikát egy hajón és még 3 másik kép a Samporól. Nem sikerült neki amúgy, elveszett a ládikó, a Balti-tengerbe borult az összes arany és mindenki szomorú. Kicsit jobban értem ezután az Ensiferum lovagmetál dalait és nagy kedvem lett elolvasni a Kalevalát. Minden esetre a freskók marha jól néztek ki szerintem. Szóval igen, végigszaladtunk a múzeumon és talán itt jelenik meg a szaladás szó először, de nem utoljára. 6-ig kellett elérni a hajónál a becsekkolást, így a múzeum és a hajóhoz séta lényegében egy gyorsa hajrának tekinthető. Ja buszt meg tömegközlekedést nyilván nem használunk, mert drága, meg snassz :)

A Sampo védelme.

Sibelius

Hippi.

Ezen rajta van a hajó.

Kissé már be voltam zsongva, ugyanis ekkora hajón még sosem utaztam, hogy mekkora az akkora, az látszik a képen. A kikötőbe érve már tisztán látszott, hogy a sztorik a tallinni hajóútról nem csupán mesék, a finnek bizony inni járnak ide. Természetesen a legolcsóbb hajójárattal voltunk, név szerint a Baltic Princess-el. Már a kikötőben tömény alkohol szag volt és repkedtek a "PERKELE"-k, támolyogtak az emberek és izzították az üres bőröndöket. A becsekkolás gyors volt, már fenn is voltunk a 10. emeleten, ez a tetőterasz és gyönyörködtünk Helsinki ipari kinézetében. Végignéztük, ahogy kifut a hajó és be is menekültünk közös részek egyikébe a már hűvös, szeles időtől. A hajón ahogy mászkáltam elég hihetetlen volt a látvány, hogy az ÖSSZES finn a hajó szupermarketében és kaszinójában verte el a pénzét. Kész, totál kiábrándultam ezekből az emberekből, tényleg kb. a legalja volt itt. Mindenféle szakadtabb népek "parti" felszerelésben, alkoholszagúan támolyogtak a hajón, kartonszámra vették a sört, az út felénél már egy disznóólhoz hasonlított a fedélzet. 3 órás az átkelés, ez a leglassabb hajó, valószínűleg azért, hogy mind a 2400 ember a fedélzeten végig tudja állni a sort a boltban. A naplemente amúgy fantasztikus volt a hajóról, megintcsak egy újabb szerencse az utazásaim alatt, hogy ezt láthattam. Megpróbáltam megírni az első mobiltelefonos laza bejegyzést, de sajnos a wifi nem adta annyira és az is kiderült gyorsan, hogy nem tudom a saját blogom címét... 10 körül érkeztünk Tallinnba, ahol Jaanika, a szállásadónk autóval fogadott minket, így nemsokára már egy észt családnál osztottuk az észt hehehehe. 

Tömeg a hajó szupermarketében

Érkezés Tallinnba

 A mama 35 körüli egyetemi tanár két gyerekkel és egy komával, aki programozó és szerintem nem a férje volt, de ez lényegtelen is. Elég sok felé jártak már a világban, CS-el és a nyárra egy 6 hetes autózást terveznek le Olaszországba, majd onnan Albánia felől Horvátországi tengerparton és Budapesten át vissza Észtországba. Elég bátrak azért, a két kislány 5 és 11 éves volt, így azért többször hangsúlyoztuk neki, hogy lehet, hogy Szerbiát és Koszovót el kéne kerülni, maradjanak a parton, ott nagy baj nem lehet. Borzalmasan lelkes volt és így mi is egy csomó mindent tudtunk meg arról, hogy ezeken a vidékeken merre lehet utazni. Chiara szerencsére teljesen képbe volt az olaszországi viszonyokkal, így azt hiszem nagy segítség volt. Totál KO-k voltunk estére, így mentünk is alukálni lassan, volt egy kihúzható kanapénk meg egy dupla matracunk. Végül a lányok választották a matracot, de reggel kisült, hogy annyira nem volt jó húzás, mert elég sok levegőt vesztett, de azért mindenki jól aludt.

Észt parlament.

Főtér, étkeztetési pont.

Chiara a kolostorban.

Disney land.

Másnap reggel már nem is tudom mikor, de útban voltunk az óvárosba, kb. 40 perc séta volt a szállásról. Tallinn, hát igen. Nagyon szép. De túlságosan. Örülök, hogy András kitalálta ezt a Tartu dolgot, az elején kissé ódzkodtam tőle, mert nem akartam rohanósra venni az utat, de gyorsan kiderült, hogy Tallinn egyszerűen unalmas. Rengeteg a turista, el sem tudom képzelni, hogy nyáron mi lehet, nagy részük pedig az a finn gentry társaság, akik a hajón utaztak. Látszik, hogy a város ebből él, mert igazából a nagy mesékkel ellentétben nem sokkal olcsóbb, mint Finnország. Pont annyival, hogy nagy tételben megérje átutazni :) Eszméletlen giccsparádé fogadja mindenhol az embert, bóvli szuvenírek és rohadt drága borostyán ékszerek/cuccok. Pl. volt egy borostyán vitorlás hajó, amit Vilniusban is lefotóztam anno, szerintem szériában fröccsönthetik vagy valami, mert itt is meg lehet találni, minden boltban, akciósan, csupán 3800 euróért. Úgyhogy elmászkálgattunk, fotóztunk, szép volt jó volt, de ha csak ez lett volna 3 napig, akkor az nem adta volna. Pl. randizni egy lánnyal Tallinnban tuti nem lehetne, nem olyan, mint a Budai Vár, nincs egy nyugodtabb pont sem, plasztik minden. Egy hangulatosabb hely volt, Tallinn legöregebb háza, ami egy régi kolostor, nagyon középkorira van megcsinálva a 20x20 méteres kertje, a pincében pedig kis kiállítás van, de ez is annyira ipari volt, hogy igazából nem volt varázslatos. A vasútállomás felé még beugrottunk egy cukrászdába, ami viszont tényleg olcsó volt, így először csak egy apró sütivel kezdtünk ugyan, de végül 3 naggyal zártuk fejenként a majomtömő szeánszt :)

Természetesen a vasútállomáson újabb izgalmak vártak minket :) Név szerint a Tallinn - Moszkva járat és a régi orosz/magyar koprodukciós vonatok. Már csak 5 perc volt az indulásig, amikor természetesen András barátom kitalálta, hogy csináljak róla egy képet, ahogy épp felszáll a moszkvai gyorsra. Hát legyen, indultunk a vonat felé, András teljes extázisban, magyarázott, hogy hogy kéne, meg menjek fel, mert milyen jó meg ez meg az, közben kattintgattam és kezdett feltűnni, hogy mintha András mögött két kalauz jellegű ember próbálna levegő utána kapkodva, mondhatni kissé kétségbeesetten magyarázni valamit, András hátának, akit közben már el is nyelt a vonat. Már kezdett feltűnni nekem is, hogy talán nem kéne felszállni rá, de egyszer csak kibukkant András vigyora az ajtónál, hogy nem jössz? itt az első osztály, ebédlő asztalok meg minden, mondtam, hogy hát izéé, nem, majd megint eltűnt. Már egyértelmű volt, hogy a kalauzok tényleg arról beszélnek, hogy oda nem szabad felmenni, de szerencsére András perceken belül kiviharzott a, mint utólag kiderült vízumköteles, szerelvényből, felszálltunk a tartui vonatra és már robogtunk is Észtország legintellektuálisabb városába.

Jegyeket, bérleteket :)

A vonatút alvással telt nekem, már egy egész albumot nyithatnék a nyitott szájas, nyálcsorgatós alvós képeimből, amit túratársaimnak köszönhetek :) Fel is tenném őket, de sajnos még nincsenek meg a többiek fotói, majd később egy kis montázsbejegyzésben várható mindenféle. Bár most, hogy ezt leírtam rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez sok embert érdekel :)

Szóval a tartui szállásadónk már a vonatúton írt, hogy élünk-e, megyünk-e mi a helyzet, nagyon várt ránk. Persze éltünk, megérkeztünk az idilli csöndes városka western vasútállomására. A lányok még vártak ránk egy laza tíz percet, amíg megnéztük, ahogy kitolat a vonat és megvitattuk a fékrendszert, majd előkaptuk a térképeket, betájoltuk magunkat és útra indultunk. Útközben ráakadtunk egy alkholboltra, ami igen hasznosnak bizonyult, mert itt már a pint kiszerelésű helyi sör nagyonolcsó volt, így fel is tankoltunk párral, vittünk a házigazdának is, majd amikor megláttuk a Sió citrom juice-t, Chiara beújított egy üveg vodkát is. A boltos néni amúgy kedvesen kioktatott minket, hogy az nem Sió, hanem Szió, de hát ő tudja, ő dolgozik ott már 40 éve. 1 órát sétáltunk a szálláshoz és már egyértelmű volt, hogy ezt a városkát szeretni fogjuk. Dimbes-dombos belváros, egy részén rendezetlen macskaköves utcák, valami igen vonzó báj. Mivel a térképünkön nem volt rajta a legújabb (5 éves...) híd, így egy kisebb kitérőt tettünk az igazán belváros felé, ahol már javában alakult az esti buli. Láttunk egy Vapput itt is, sok észt lánnyal. Andrással megállapítottuk, hogy azért ennek az országnak bizony akadnak hiányosságai Litvániához mérten. Tartun átfolyik egy folyó, amit most nem nézek meg térképen, mert egyrészt semmi jelentősége, másrészt ez nem földrajzórás blog, harmadrészt aki érdekel, az megnézi, minden esetre a lényeg, hogy végleg belopta magát a szívembe a folyópart, mert végig hintaszékek vannak kirakva. Hihetetlen, hogy elég sok nagy, szuper városban jártam még, de sehol senkinek nem jutott ez eszébe. Közben Kadri, a szállásadónk már újabb sms-ben izgult, hogy tudjuk-e, hogy hol vagyunk, de a legnagyobb problémát a blokk ház két bejáratából a megfelelő eltalálása jelentette. Szóval megismertük Kadrit és ráhibáztunk megint csak. Egy borzalmasan aranyos fiatal egyetemista leányzó, aki imádja a csokit és orvosnak tanul, mindemelett rettenetesen segítőkész volt. Egyedül lakik Tartuban, itt tanul és egy kb. 20 m2-es panelszobát bérel. Vittem amúgy a szállásadóknak, így neki is sportcsokit, amit mindenki imádott, András pedig azonnal levette a lábáról egy tábla Fazer finn csokispecialitással. Előkerültek a sörök, beszélgettünk, megtudtuk, hogy legközelebb ne Saku-t vegyünk, hanem Alexandert, de azért ezt is meg lehet inni (nem volt rossz), majd egy rövidke szusszanás után indultunk be a fő utcára a folklór táncfesztiválra. Még az utolsó sört szopogattuk, a tánc épp indult, én nem bírtam magammal, Chiara pedig olasz akcentusával és mentalitásával hangoztatta, hogy bizony táncolnunk kell, így a Sióval bekevert vodkát nagy naívan letette egy mező közepére egy fa tövébe, hogy majd biztos nem issza meg senki, majd mentem is vele az épp tomboló körtáncba bele. Egy-két körtánc után már Andrásék is táncoltak, de szerencsétlenül jött ki a létszám, így mondtam Chiarának, aki ezen a téren a legjobbnak tűnt, hogy menjen, szerezzen valami helyes észt fiút, én pedig elkaptam a szállásadónkat. Ami jó választásnak bizonyult, mert ő legalább nagyjából képben volt a táncokat illetően, így még tanulhattam is valamit. Chiara természetesen 3 percen belül egy észt lovag mellett vigyorgott, így a következő 2 és fél órában végig a forgatagban táncoltunk. Ami jó volt, hogy nem csak nagyon nagy körtáncok, meg egyszerű párostáncok voltak, hanem kisebb csoportosak is, sokszor pont 6 emberrel, így nem is szakadtunk el egymástól, tényleg együtt élveztük az estét. Persze a bekevert vodkát Chiara hiába kereste, már rég lába kelt, mint ahogy ez várható is volt, egyedül ő csodálkozott rajta, de mi nem is sajnáltuk annyira, minden esetere ő kiérdemelte az "angel of homeless people" címet. 1 körül vége lett a nótáknak és Kadri megmutatta Tartu legkisebb kocsmáját, ami egy wc-vel egybekötött pult egy pincében, a főutcára nyitva. A főutcán irdatlan fiatal tömeg volt, söröztünk itt is egy keveset, beálltunk szokásos slágereket énekelni egy gitáros és dobos srác instant bandájához, Chiaranák egy újabb észt barátja akadt, így kb. 2-ig elég jól mulattunk. Hazafelé még Chiara kompenzáció révén talált a földön egy majdnemGucci Guess órát, aminek a gazdája már nagyon messzi járhatott, így szép kis szuvenírrel gazdagodott. Élményektől részegen, nagy beszélgetések közepette értünk vissza, majd a higiéniás problémakör lebonyolítása után bedőltünk az ágyakba és aludtunk is.

Valami tánc közben.

Mindenki ropta.

Akik népviseletben vannak, tudták is, hogy mikor mi van. JA és nem a medvéről beszélek.

Főucca.

Instant.

Reggel egész jól ment a felkelés, de 5 ember egy ekkora helyen azért eléggé el tudja tökölni az időt, így végül Kadrinak, aki a helyi szuvenírboltban kezdett 10-kor végül biciklire kellett pattannia, de szerencsére nem késett miattunk. Mi bezúztunk gyalog a belvárosba, megnéztünk mindent amit meg lehet, többek között hesszeltünk egy órácskát egy nagyon hangulatos botanikus kertben, ahol rengeteg gőtét is láttam. Tartu nagyon szép, a belvárosa simán Tallinn szintű, de pont elég mennyiségben, a főtér mellett dombon régi katedrális áll, aminek csak a kőváza van meg, semmi tető, ilyenek, a tornyokba pedig fel lehet sétálni és egész jó kis panoráma van. Tartu tudományok szempontjából is fontos város, itt van Észtország legnagyobb egyeteme és nagy múltja is van. A hegyen egy obszervatórium áll, ami egyben háromszögelési pont is és sok nagy neves tudós dolgozott sok-sok éven át, hogy sok-sok minden megmérjen :) de pl. itt saccolták meg először a naprendszer távolságát a galaxis közepétől. A városnézés után beugrottunk a szuvenír boltba, kötelező csoportfotót készítettünk és még én is hoztam egy kis szuvenírt erről a helyről, mert nagyon kedves emlék marad.

Tájépítészek figyelem.

Szomorú maci.

Városháza

Katedrális

Eszti, a tiszteletbeli cserediák.

Tartu, a ferde ház.

Búcsúfotó Kadrival.

Tehát nemsokára, dél körül már robogtunk visszafelé Tallinnba. Első utunk jó gyerekek módjára a cukrászdába vezetett, ahol megint jól megtömtünk a fejünket, majd kis városnézegetés, bevásárlás és irány újra Jaanikáékhoz. Az út felét kivételesen villamosoztuk, hogy kipróbáljuk a Tátra villamosok panorámáját, majd a maradékot lesétáltuk. Az út vasúton vezet át, így persze még megpihentünk itt, hiszen a vonat csak 10 perc múlva jön és Andrásnak látnia kell :) Előkaptam a két kiló narancsot, amit már egy ideje hurcolásztam és a leszakadt peronon ülve megettük őket. A vonat elment, András örült, Chiara pedig ezzel a hihetetlen jókedvű, olasz temperamentummal kezdte szétszórni a töltésoldalon a narancshéjat, miközben azt hangoztatta, hogy "BIODEGRÁDÁÁÁBILE, BIODEGRÁDÁÁÁBILE" :)

Giccsparádé

Ennek sikerült túlélnie az oroszokat és a németeket is.

"BIODEGRÁDÁÁÁÁBILEEE"

Hazafelé séta közben egy szakadt faház mellett, amiről jött le a burkolat, Chiara újra villantott, egyszerűen muszáj megörökíteni ezeket a mondatokat, ugyan lehet, hogy másnak nem mond annyit, de hozzá kell képzelni az olasz akcentust, amikor olvassa az embert. Szóval itt elhangzott az, hogy András. [szünet] Why this house has this problem? aztán nem sokkal később már, András. [sz] if you want to know [sz], I'm in peace with mysel :) Felejthetetlen gyöngyszemek, sosem felejtem el ezt a hanghordozást és ezeket a mondatokat, az biztos :) Lényeg a lényeg, hogy fáradtan de jókedvűen érkeztünk meg megint, a család a kertben kertészkedett, mert ugye itt azért már jobban volt tavasz, mint Finnországban, de nem annyira mint otthon. A bevásárlás célja pedig a rakottkrumpli főzés volt, amihez egészen Magyarországról cipeltem a kolbászt. Andrással és Esztivel bevetettük magunkat és nagyon jól sikerült a vacsora, mindenkinek nagyon ízlett. Utána megtudakoltuk, hogy nem lenne-e probléma, ha besétálnánk még a városba így éjszaka (ez 10 körül volt), Jaanikáék nagyon rendesek voltak, mondták, hogy persze, menjünk csak, ő úgyis éjszakáig dolgozik, így tettünk még egy nagy kört a városban, újabb 40 perc séta be meg vissza és egy sör a várfalon. Szép volt, szép volt, de még ekkor is akadtak turisták. Nem csak mi. Megnéztük egy pisiliés erejéig még a világ 10 legérdekesebb kocsmájából a figyelemre méltó 5. pozíciót elfoglaló Depeche Mode Bar-t, ami azért annyira nem extra, viszont érfelvágós hely. Este Andrással most mi vállaltuk a matracot, így a lányok is rendesen ki tudták pihenni magukat és igazából mi is jól aludtunk.

Talán az utolsó tengeri pillantásom Tallinnra.

Az utolsó délelőtt Tallinnban rohanós volt, átzúztunk a városon, megkérdeztük Yoontől (aki amúgy egyedül járta be a balti államokat) telefonon hogy hol van az a szuper kajálda, ahol egy euróért lehet enni, meg is találtuk és bepakoltunk pár középkori pitét, majd szaladtunk a hajóhoz. Szószerint szaladós volt, épp elértük, de nemsokára már a fedélzetről néztük a távolodó Disney landet.

Helsinkibe érve természetesen rohanással folytattuk, rohantunk a buszért, metróztunk, majd rohantunk a kompért, hogy még ki tudjunk menni értelmes időre Suomenlinnára, ami egy kis sziget-erőd Helsinki mellett. Chiara és Eszti is kezdte már emlegetni, hogy csak az az egy krumpli (-> Lappföld) hiányzik, hogy teljes legyen a túra, így már csak újabb "András&András potato trip" lett lassan az út. De hősiesen állták a sarat és nagyon jót sétáltunk Suomenlinnán és még krumplit is találtunk Chiarának :) Suomenlinna teljesen olyan, mint a Viharsziget c. film szigete, 1100 lakosa van, ódon várfalak és erődítmény mindenhol, valahogy olyan baljós az egész. Még egy nyitott börtön is van rajta, amit megnéztünk és olyan finn módon van elintézve a dolog. Van egy derékig érő kerítés és az összes védelem kb annyi, hogy léégyszi, ne gyertek már ki, ha egyszer be vagytok zárva. Kiitos!

VAPPU!

FREE BEER

Tiszta Toscana

Hello, most szöktünk.

Potato trip :)

Megjelent a második albumunk, már kapható az újságárusoknál!

Ez bizony egy ideje már itt van.

Királyok kapuja.

 8 körül visszahajóztunk Helsinkibe (pont elértük a visszahajót...) és a Vappuba csöppentünk. A Vappu az a nyárváró fesztiválsorozat Finnországban és egybe van kötve az egyetemi végzős diákok ünnepléséből, valamint egy újabb ok az ivásra, így erről majd egy külön bejegyzésben. A lényeg, hogy fel volt fordulva a város, mindenhol ünneplő fiatalok voltak a vasútállomás egyetlen nyitva lévő üzlete pedig totálisan teli volt. Itt azért már ment fel a stresszfaktor, mert másnap Május 1. volt ugyebár, üres hűtők fogadtak minket. Egy laza 20 perces sorban állás után már csak két ember volt előttünk, amikor letettük a kosarat és futottunk a vonat után. Amit közben elhalasztottak, így visszamentünk és Eszti, Chiarával hősiesen újra végigállta a sort. Beikszeltük az utolsó Interrail napot és elkezdtünk rápihenni az utolsó futásra, ugyanis a vonat 23.35 körül érkezik Tamperébe, az utolsó busz Hervantába pedig 23.41-kor megy, csak épp a főutca másik végéről. Ezt már nem értük el, de szerencse is. Óriási tömeg volt, éjfélkor koronázták meg Tampere egyik szobrát a Tekkari sapkával, mindenfelé overálos fiatalok ittak, fantasztikus hangulat és szokatlan igénytelenség fogadott minket. Andrással kitaláltuk, hogy ugyan nem fogunk extra éjszakai díjat fizetni, elvégre szép idő van már, fagyni sem fagy, meg hó sincs, így a lányokat otthagytuk a buszmegállóban, hogy megvárják a következő buszt, ami 10 perc múlva jött, mi pedig belevágtunk a jó kis hervantai 7-8 kilométerbe. Épp mondtam, hogy basszus, szedhetnénk dobozokat vagy valami, mert simán kijönne belőle még egy tallinni út vagy legalább találhatnánk egy teli karton sört, amikor egy árválkodó teli doboz sör tündökölt az orrunk előtt az utca közepén, valamelyik részeg kollega felejtette ott :) Így újult erővel vágtunk neki a sétának és fél 2 körül már otthon is voltunk. Hazafelé menet feldolgoztuk az eseményeket és megállapítottuk, hogy megint egy rendhagyó túrát sikerült összehozni...

Szobor koronázás, hivatalosan is átfordul a mutató május 1-re.

Finnország...